Hagyományosan Szent István király Templom téri szobra előtt ünnepelte a magyar állam alapítását, az augusztus 20-i nemzeti ünnepet az önkormányzat.
Beszédében Iványi Miklós, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, Kispest díszpolgára elmondta: „amikor felkértek arra, hogy a mai ünnepségen beszéljek, azon gondolkodtam, hogy milyen mottót válasszak. Mivel lelkész vagyok, először az jutott eszembe, hogy a Bibliából emelek ki valamit, de aztán az körvonalazódott, olyan gondolatot szeretnék, amelyet hívő és nem hívő egyaránt magának vallhat. Olyat, amely nem választ el. Nem választ el bennünket, hanem összeköt. Augusztus 20-án nem csupán egy történelmi eseményre emlékezünk, egy olyan államférfi állhat előttünk, aki több mint ezer évvel ezelőtt egy ország jövőjéről gondolkodott. István király már akkor tudta, hogy egy országot nem pusztán falak, törvények és fegyverek tartanak össze. Egy ország ereje azon is múlik, hogy képes-e befogadni, képes-e tanulni, képes-e együtt élni azokkal, akik más nyelvet beszélnek, más szokásokat követnek, más tapasztalatokat hoznak magukkal.”
A lelkész így folytatta: „az intelmekben ezt írja Imre fiának: »mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.« Ezek a mondatok ezer éve születtek, és mégis, amikor ma halljuk őket, van bennük valami nyugtalanítóan ismerős. Mert gondoljunk bele, milyen világba születtek ezek a szavak: 1009-ben Jeruzsálemben lerombolták a Szent Sír bazilikáját, néhány évvel később, 1022-ben Orléans-ban embereket küldtek máglyára, akiket eretnekséggel vádoltak. A korabeli keresztény világot is áthatotta a vallási és politikai szembenállás, a félelem és a másként gondolkodókkal szembeni bizalmatlanság. És ebben a világban István egy másik gondolatot hagyott ránk: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Nem azt mondja, hogy félj attól, aki más. Nem azt mondja, zárd ki azt, aki idegen, hanem azt mondja, gyámolítsd, becsüld meg, mert gazdagítja az országodat. Egy jó gondolat nem attól él tovább, hogy változatlan marad, hanem attól, hogy újra és újra feltesszük magunknak a kérdést, mit jelenthet ez nekünk ma? Talán azt, hogy Magyarország akkor erős, amikor nem egymástól félünk, hanem egymás erejét is képesek vagyunk az ország javára fordítani. Ma is vannak közöttünk olyanok, akik máshonnan érkeztek. Vannak külföldről hozzánk menekülők, és vannak olyan magyarok is, akik saját hazájukon belül kényszerülnek új otthont keresni. És vannak közöttünk olyan közösségek, kisebbségek, amelyek évszázadok óta élnek velünk, mégsem tudtuk őket teljes értékűen bevonni a magyar társadalom közös életébe, évszázadok óta itt vannak velünk, magyarul beszélnek. Magyarországot tekintik hazájuknak, és mégis vannak közöttünk olyan emberek, akik ma is azt érzik, nekik kevesebb jutott abból, ami minden magyar állampolgárt egyformán megillet. Ezen nem változtat az sem, hogy egyik közösséget szembeállítjuk a másikkal. Ehhez valami sokkal nehezebbre van szükség: egymás emberi méltóságának elismerése.”
Iványi Miklós lelkész kiemelte: „talán ez az egyik legfontosabb kérdés, amelyet ma István király öröksége feltesz nekünk: csak Imre hercegnek szóltak az Intelmek? Nyilvánvalóan neki szóltak, de több mint ezer év után már nem csupán Imre herceghez beszélnek, hozzánk is. Mert minden nemzedéknek meg kell tanulnia, hogy őrizze meg azt, amit elődei felépítettek, és hogyan tegye hozzá a saját munkáját. István már túljutott az állam megszilárdításának legnehezebb időszakán, amikor fiához szólt. Nem pusztán az volt a kérdés, hogy létrejön-e a Magyar Királyság. A kérdés az volt, milyen ország lesz bennünk? És talán ma is ez a kérdés előttünk.”
A lelkész emlékeztetett mindenkit: „Magyarország történetének újra és újra voltak olyan pillanatai, amikor egy korszak lezárult és lehetőség nyílt arra, hogy valami újat építsünk. Ma is egy ilyen korszakban élünk. Nem tudjuk pontosan, milyen lesz a világ tíz vagy húsz év múlva. Nem tudjuk, milyen kihívásokkal kell majd szembenézniük gyermekeiknek, de azt tudjuk, hogy egy országot nem lehet újjáépíteni, hogy közben egyre több ember érzi magát kívülállónak. Nem lehet erős Magyarországot építeni tartós gyűlöletből. Nem lehet közös jövőt építeni abból, hogy folyamatosan megkeressük, ki a hibás, ki az idegen, ki nem tartozik közénk. Az országot nem az teszi erőssé, hogy mindenki egyforma, hanem az, hogy különbözőségünk ellenére képesek vagyunk egy közösséget alkotni. Ez talán ma, amikor István királyra emlékezünk, nem csak az a feladatunk, hogy büszkék legyünk arra, amit ő létrehozott, hanem az is, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mit építünk mi? Milyen országot hagyunk a gyermekeinkre? Olyat, ahol az ember értékét az alapján mérik, honnan jött, vagy olyat, ahol az számít, hogy mit tesz hozzá a közösséghez. Olyat, ahol különbségeink miatt félünk egymástól, vagy olyat, ahol megtanuljuk, hogy a különbözőség nem feltétlenül veszély, hanem lehetőség.”
Iványi Miklós hangsúlyozta: „István intelmei nem ígérik, hogy egy országban nem lesznek konfliktusok, nem ígérik, hogy mindenki egyformán fog gondolkodni. Éppen ellenkezőleg, azt üzenik: egy ország akkor is lehet erős, ha sokféle emberből áll. És talán nekünk ma az a dolgunk, hogy ezt a sokféleséget ne egymás ellen fordítsuk, hanem közös erővé tegyük. Mert a gyűlöletet nem lehet egyetlen beszéddel meggyógyítani, de minden alkalommal tehetünk valamit ellene, amikor nem mondjuk ki a megalázó mondatot, amikor meghallgatjuk azt is, akivel nem értünk egyet. Amikor nem fordulunk el attól, akinek nehezebb. Amikor egy gyermeknek esélyt adunk arra, hogy többre jusson, mint amire a születési körülményei predesztinálnák. Amikor nem azt kérdezzük először, kihez tartozol, hanem azt, mit tehetünk egymásért. Talán így válik az ezeréves örökség valóban élő örökséggé, mert István király országa nem készen maradt ránk. Ránk maradt a feladat is, hogy tovább építsük. Ezen az augusztus 20-án kívánom mindannyiuknak, hogy legyen bennünk elegendő erő a különbségeink elviseléséhez, elegendő bölcsesség egymás meghallgatásához és elegendő bátorság ahhoz, hogy ne a gyűlöletet örökítsük tovább, hanem egy olyan Magyarországot építsünk, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét. Isten éltesse Magyarországot, mindannyiunk közös otthonát” – zárta gondolatait Iványi Miklós.
Az ünnepi beszédet követő „Egy ország születése” című zenés-táncos műsorban közreműködött Egyházi Géza színész, énekes, Lőrincz Adrienn színész, énekesnő, valamint a Forgatag Művészeti Társaság táncosai és gyermek szereplői. A műsor rendező-koreográfusa Paár Tibor, írója Meskó Zsolt volt.
A kispesti ünnepség koszorúzással zárult. Az önkormányzat képviseletében Paróczai Anikó, Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek helyeztek el koszorút a szobor talapzatán.
A pártok, egyházak, intézmények, és civil szervezetek közül koszorúzott: a Demokratikus Koalíció Kispesti Szervezete, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kispesti Szervezete, az MSZP Kispesti Szervezete, a Párbeszéd Zöldek Kispesti Szervezete, a Mi Hazánk Mozgalom Kispesti Szervezete, a KDNP Kispesti Szervezete, a Budapesti-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia és a 301-es Kazinczy Ferenc cserkészcsapat, a Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Református Általános Iskola, valamint a Szőlőskert Református Óvoda, a CS.A.K. Tisza Sziget Kispest, a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ), a Kispesti Eötvös József Általános Iskola, a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat (KIFÖ), a Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubja, a Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete (KINYE), a Kispesti Véradók Egyesülete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ), a Nyugdíjas Pedagógusok Egyesülete Kispest, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület és a Kispesti Székelyország Tündérkertje.
