HÍREK  2017. július 09.      1,388
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Káptalanfüreden táboroznak a testvérvárosi gyerekek

Idén immár 13. alkalommal érkeztek fiatalok a testvérvárosi diákcsereprogram keretében a törökországi Pendikből, a bulgáriai Smolyanból, a szerbiai Zomborból és a lengyelországi Krzeszowicéből, és a vakáció egy hetét kispesti gyerekekkel közösen töltik Káptalanfüreden. Az önkormányzat üdülőtáborába induló diákokat Vinczek György alpolgármester köszöntötte a Városház téren vasárnap délelőtt.

Káptalanfüreden táboroznak a testvérvárosi gyerekek
A képre kattintva galéria nyílik. (9 kép)

Kispest testvérvárosaiból érkező fiatalokkal – összesen 144 táborozóval – népesül be július 9. és 16. között az önkormányzat káptalanfüredi üdülője. Pendikből, Smolyanból, Zomborból és Krzeszowicéből húsz-húsz diák és négy-négy pedagógus utazott Kispestre, akiket a program első három napján családoknál és a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrumban szállásolták el, vasárnap délelőtt pedig közösen indultak útnak az egyhetes balatoni táborozásra.

A hagyományos diákcsereprogram tíz napja alatt a résztvevők jobban megismerhetik egymás kultúráját és hagyományait, barátságokat köthetnek, építhetik külföldi kapcsolataikat és fejleszthetik nyelvtudásukat, valamint megtekintetik Budapest és a Balaton környékének főbb nevezetességeit. Az önkormányzat üdülőtáborában többek között sportprogramok, strandröplabda, kirándulások, vetélkedők, előadások és strandolási lehetőségek várják a gyerekeket. Szervezett kirándulásokon meglátogatnak több Balaton környéki várost és nevezetességet, a királynők városát és a veszprémi állatkertet, elhajóznak Tihanyba, paintballoznak és boboznak Balatonfűzfőn. Esténként a résztvevők egymás nemzeti előadásait tekinthetik meg, és tábori diszkó is szerepel a programkínálatban – tudtuk meg Szilágyi István testvérvárosi referenstől. A tábor vezetőjének munkáját – a kötelező közösségi munkavégzés keretein belül – a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tíz tanulója is segíti. A nemzetközi táborhoz a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum szervezésében érkező gyerekek is csatlakoztak Vighné Vincze Erzsébet intézményvezetővel együtt.

Az idei diákcsereprogramban minden eddiginél több, összesen 232 kispesti és külföldi diák vesz részt: a balatoni nyaralást megelőzően a Bolyai és a Gábor iskola diákjaiból és tanáraiból álló 24 fős csoport utazott ki Krzeszowicébe. Rajtuk kívül Bulgáriába és Szerbiába is 24-24 diák és tanár utazott, míg Törökországba 16-an mentek Kispestről. 2005 óta 863 kispesti diák és tanár utazott ki a testvérvárosokba a program keretében, amelyet az önkormányzat évente 10 millió forinttal támogat.

A Káptalanfüredre induló diákokat köszöntő Vinczek György alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a diákcsereprogram résztvevőinek szállást biztosító kispesti és testvérvárosi szülők között is szoros kapcsolat alakul ki, a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt lehetőségük nyílik az angol nyelvtudásuk fejlesztésére, de természetesen anyanyelvi tolmácsok is segítik a kommunikációt. Az önkormányzat az összes kispesti általános iskolát próbálja bevonni a diákok számára ingyenes programba, a családoknak csupán a külföldi vendégek kétnapos fogadásának költségeit kell állniuk. Az ifjúsági programoknak helyet adó káptalanfüredi üdülőtáborban az önkormányzat minden évben látványos beruházásokat hajt végre: az elmúlt esztendőben hat elavult faházat komfortosítottak és három újat építettek, idén tavasszal pedig három négyszemélyes és három nyolcszemélyes faházat újítottak fel az itt táborozó diákok és a kispesti családok minél kényelmesebb elhelyezése érdekében.