HÍREK  2017. szeptember 21.      1,791
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Fél évszázada együtt élő házaspárokat köszöntöttek

Negyvenhat olyan kispesti házaspárt köszöntöttek ma a Városházán, akik már 50 éve, vagy még annál is régebben kötöttek házasságot. A 14. köszöntésen Gajda Péter polgármester, valamint Vinczek György alpolgármester és Huszár Erzsébet idősügyi tanácsos emléklappal és az önkormányzat ajándékcsomagjával gratulált az idős embereknek, köztük annak a két párnak, akik 70 éve mondták ki a boldogító igent. A Vass iskola kisdiákjai műsorral kedveskedtek az ünnepelteknek.

Fél évszázada együtt élő házaspárokat köszöntöttek
A képre kattintva galéria nyílik. (23 kép)

Több mint tízéves hagyomány Kispesten, hogy köszöntjük az 50 éve vagy még régebb óta békességben, szeretetben együtt élő házaspárokat – mondta köszöntőjében Kispest polgármestere, kiemelve, hogy idén rekordszámú pár jelentkezett az ünnepségre. Gajda Péter hangsúlyozta, fontos, hogy az idős emberek érezzék a kerület törődését, hiszen példaképül állíthatók a fiatalok és a párkapcsolati problémákkal küszködők elé. Köszöntője végén a polgármester még sok együtt töltött évet kívánt a pároknak.

Vinczek György egy Tatiosz-idézetet olvasott fel („A szeretet több, mint egy érzés, így többet kell tartalmaznia egy érzésnél: magát az embert.”), majd azt kívánta a megjelenteknek, hogy a jövőben is békében és boldogságban legyen részük.