Minden héten kedden délelőtt tizenegy és fél egy között hatan-nyolcan szorgoskodnak elmélyülten színes fonalak fölé hajolva a Forrásház egyik földszinti helyiségében. Ez itt a Kötődés, a két és fél éve működő horgolókör, amit Szalkai-Lőrincz Ágnes és Kissné Péter Zsuzsa vezetnek. Nyitott ajtónál dolgoznak, ami fontos, mert a szakkör befogadó, integratív szemléletű, bárki leülhet hozzájuk egy jó szóra, beszélgetésre, történetesen akkor is, ha nem szeretne éppen kézimunkázni. Hogy ez mennyire így van, az is bizonyítja, hogy én is így ismerkedtem meg velük pár héttel ezelőtt.
Szalkai-Lőrincz Ági foglalkozásvezető tíz éves kora óta köt és horgol, édesanyjától és nagymamájától tanulta a technikát, nagymamája hímzőasszony volt, akinek saját kötőgépe is volt. Édesanyja pulóverek, sálak, különböző gyerekruhák kötésével egészítette ki a családi kasszát a nyolcvanas években, így Ági életében kisgyerekkora óta folyamatosan jelen van a kötés, a horgolás, a hímzés. „Nekem ez egy ilyen állandó hobbi, ha arra van szükségem, hogy kicsit töltődjek, lefoglaljam magam, pihentessem az agyam, akkor leülök, három gyermekemnek és magamnak is számtalan ruhadarabot, pulcsit, sálat, poncsót, terítőt, szatyrot készítettem már.” Most is egy hatalmas, színes sálon vagy poncsón (sokszor később derül ki, mi lesz az adott darabból) dolgozik, aminek hatalmas, egy kilométer hosszú, színes gombolyagja vidáman kandikál elő textilszatyrából.
„A mi együttlétünknek az értelme az alkotás, hogy elkészüljön egy babaruha, egy kesztyű, egy terítő. Hogy valamiféle sikerélményük legyen a tagoknak. És hogy együtt legyünk, már várjuk a keddi napot, hogy csoport legyen és és hogy találkozzunk egymással” – avat be a foglalkozás explicit és implicit céljaiba Kissné Péter Zsuzsa szociális munkás, esetmenedzser, aki a szakkör indulásáról is beszél, ami nem is egészen hétköznapi módon történt: „Ági korábban két évet járt ide hozzánk a Forrásházba terápiába, segítséget kapott tőlünk, és a beszélgetéseink során derült ki, hogy a horgoláshoz is ért, és szívesen tartana foglalkozást a többieknek, így kicsit visszaadva azt, amit tőlünk kapott” – magyarázza Zsuzsa. A horgolókör szépen illeszkedik a pszichiátria nappali ellátás korántsem monokróm palettájába: van itt iparművész által vezetett Alkotókör, torna, zongora, kertészkedés, sőt régebben filmklub is működött, aminek Egy nap című filmjében a horgolókör több tagja is szerepelt.
Kicsit a klasszikus fonóra hajaz ez a klub Ági szerint, aki önkéntes munkájával szeretne az általa nagyra tartott Forrásház szolgáltatásaihoz hozzájárulni. Fontosnak tartja, hogy működik egy ilyen segítő intézmény a kerületben, amely a helyi lakosoknak ingyen nyújt színes közösségi programokat. Jelenlegi munkahelyére (a Magyar Természetvédők Szövetségének közösségi energia munkatársaként dolgozik, de egyébként kommunkáció szakot végzett) is úgy szegődött már el, hogy a kedd délelőttjét erre szánja, ezt tartsák tiszteletben. „Ide akkor is be lehet ülni egy jó beszélgetésre, ha nem kötsz vagy horgolsz. Leülsz, és csak itt vagy velünk. Mindig megbeszéljük, hogy kivel mi történt a hét folyamán, meghallgatjuk egymást. Így a kezünk és az agyunk tornáztatása mellett a lelkünket is ápoljuk” – meséli Ági.
Hogy ez mennyire így van, azt a tagok: Kitty, Péter, Kálmán, Zita és Barbara beszámolói is megerősítik.
Pétert az is motiválja, hogy ő is meg tudja csinálni azt, amit a többiek. Bár balkezesként sokat küzd a kézi csomózás nehézségeivel, már sokat ügyesedett, és nemcsak sík-, hanem térbeli formákat is képes csomózni – Ági is azon a hatalmas székpárnán ül, amit Péter készített. Kitty és Péter is tagjai egyben az Alkotókörnek is – Péternek az anyukájával közös kiállítása is volt portréiból és tájképeiből tavaly – de Kitty, aki alapító tag itt, már korábban is tudott horgolni. A szolnoki Waldorf iskolában végzett, ahol sokat kézműveskedtek. Tudását így csak frissíteni kellett, most főleg babaruhákat készít annak a rongybabának, ami szintén az ő korábbi, még az iskolában készült munkája. Kálmánt is ő hívta a Kötődésbe, aki elmondja: ő is leginkább a társaság miatt látogatja a foglalkozást, szeret a többiekkel beszélgetni. Jelenleg ő is a technikáját fejleszti, gyakorolja egyszálú lánc kötéssel, hogy az szép egyenletes, csomó- és hibamentes legyen. Megemlíti, hogy a korábbi munkahelyén, ahol csokit csomagoltak, nem a pénz, hanem a közösségben levés volt számára a lényeges. Barbara is régóta horgol, még húszévesen tanította őt meg rá az édesanyja, azóta számtalan terítő, angyalka, hópehely dísz, takaró, lámpabúra, babaruha dicséri keze munkáját. Most egy maci készül már hatodik hete, ennek karjait horgolja épp kitartóan. Zita egy fehér kesztyűt készít Írország zászlójával, félbeszakítva előző heti munkáját – testvérét szeretné ezzel meglepni a karácsony alkalmából.
Sok a szimbolikus momentum ebben a munkában, például az, hogy a hibákat ki lehet javítani – vissza lehet bontani a horgolást az elrontott részig, majd onnan újra csomózni. Mivel monoton, számolós ez a tevékenység, ezért erősen próbára teszi a kitartást - bár vannak segédeszközök, például egy kis, műanyag biztosítótű formájú szemjelölő formájában. Az is kiemelendő, hogy a horgolás nem igazán rentábilis, mert nem megfizethető a rengeteg munkaóra amit egy-egy figura elkészítése megkíván – leginkább a lelkesedés, a kézimunka szeretete az, ami miatt valaki az amigurumival foglalkozik. Ehhez még hozzájönnek a magas alapanyag árak – szerencsére a szakkör fonalait adományok fedezik.
A foglalkozás végén Ági kinyitja az alkotásokat rejtő szekrényt: vidám, kedves figurák – például egy nagy majom banánnal –, kis terítők, sapkák, sálak, bevásárló szatyrok, palacktartó, fali szőttes, mintagyűjtemény kerülnek elő a polcokról. Némelyikükben még a damil is benne van, mert a Kötődés munkáit a tavalyi nyár folyamán kiállítás formájában is bemutatták a házban.
Béládi Olívia
