Felesleges karmester
Mit csinál egy karmester? Ott hadonászik egy pálcával a kezében a zenekar előtt. Alig-alig néznek rá, csak olykor-olykor pillant fel valaki egy fuvola, egy cselló, vagy a dobok mellől. És még versenyeket is rendeznek számukra? Érthetetlen.
Nos szombati Könyvtári KultúrCafénkon megbizonyosodhattunk arról, hogy azért mégis csak szükség van arra a karmesterre. A Divisi Kamarazenekar bemutatta mit is hallanánk egy koncerten, ha nincs aki vezényel. Szólt, szólt a zene, bár olykor-olykor később lépett be egy-egy hangszer, elcsúszott a ritmus – egyszóval élvezhetetlen, kaotikus volt az egész. Aztán a közönség segítségével az is kiderült, hogyha nincs aki irányít, akkor még egy verset sem tudunk egyszerre elmondani. Izgalmas próbálkozás volt, de kicsit a Bábeli zűrzavarra emlékeztetett. Így egybehangzó vélemény szerint leszögezhető: nem felesleges a karmester, sőt nagy szükség van rá.
Ezt követően Dinya Dávid vezetésével már igazi élmény volt hallgatni a közismert filmzenéket. A zenekar tagjai mindannyian Zeneakadémiát végzett képzett zenészek. De ami igazán élménnyé varázsolta előadásukat. az a lelkesedésük, s az a szeretet és odafigyelés volt, ahogy játszottak. Öröm volt nézni, hogy ők maguk legalább annyira élvezik az előadást, mint a nézőközönség. Az a nézőközönség, aki újra csordultig megtöltötte a könyvtár tereit. Sem szék, sem asztal, sem sámli nem maradt üresen, s bizony sokaknak nem jutott ülőalkalmatosság. Dávid – a karmester, a nem felesleges – olyan koreográfiát alkotott az előadott zeneszámok köré, ami még érdekesebbé, izgalmasabbá tette a kamarazenekar előadását. Játszott a nézőkkel, feladatokat adott, s bevonta az előadásba a jelenlevőket. Kipróbálhatta minden jelentkező, vajon milyen is lehet egy nagy könyvből – partitúra a neve – vezényelni. A helyes megfejtések, s a vállalkozó kedvű hallgatóság jutalmat is kapott, meghívást Szenthelyi Miklós maratoni koncertsorozatára a Budapesti Kongresszusi Központba. A jegyeket egy önzetlen olvasónk felajánlására oszthattuk ki a nyertesek között.
Csodálatos délután volt, hisz Dinya Dávidékkal egy meglepetésvendég is érkezett, Magyaróvári Viktor személyében. Ő az, akit a magyar Bobby McFerryként emlegetnek, s aki több mint öt oktáv hangterjedelemmel büszkélkedhet. A T-Mobile ReZene pályázatán feltűnt énekes a legmélyebb kiénekelt hang világrekordját is megdöntötte. Minden idők legmélyebbnek vélt a capelláját írta át egy szekunddal mélyebbre, majd az utolsó előtti akkordban (biztos, ami biztos) még egy fél oktávot hajlított lefelé, amivel mélyebbet énekelt, mint ami zongorán lejátszható volna. Leírhatatlan és elmondhatatlan élmény volt hallgatni, elcsodálkozni azon milyen hangok törnek elő torkából. Csak megköszönni tudjuk a zenekarnak, Dinya Dávidnak és Magyaróvári Viktornak, hogy átélhettük azt a csodát, melyet Herman Hesse így fogalmazott meg: „Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat, – és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest, rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja.”
Dobrova Zsuzsanna könyvtáros
