„Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen”

A verskedvelő Kispesti Társaskörben idézte fel a 110 éve április 11-én született József Attilát a „Költészet napja” alkalmából Gaálné Varju Vilma. Legutóbb a Petőfi Irodalmi Múzeum klubjával jártunk a költő ferencvárosi Emlékmúzeumában, és a relikviák megtekintésére várakozva kórusban mondtuk el a Mama, a Tiszta szívvel, az Altató, a Születésnapomra és a Hazám című verseit.

Az idősebbek a XX. századi tankönyvekben főleg csak a „munkásköltővel” találkozhattak. Ideje, hogy a kutatások tényei alapján reálisabb képet kapjunk, és a verseit kedvelőknek továbbadhassuk családjáról, betegségéről, széleskörű filozófiai tájékozottságáról. Nem véletlenül írta a rokonlélek Thomas Mannról, hogy „fehérek közt egy európai”, mert mindketten idejében felismerték a szovjet rendszer és a fasizmus embertelenségét. Csak a „szellem és a szerelem” juttathat el minket igazi emberséghez – összegzi Ars poeticájában.
Ma már ismert, hogy a mama zavarta el ezermester édesapját egy szerelmi botlása miatt. Lányaik – Jolán és Eta – sokat emlegették, milyen szép leveleket írt haza, Szabadszállásra anyjuk, mennyire szeretett olvasni. Létfenntartásukért küszködve kevés jó szava maradt szeretetre vágyó, dacos kisfiához. „Csak ment és teregetett némán… nem is nézett énrám”. A nyomorgás és a hányattatások tették morcossá, bizalmatlanná, sérülékennyé a tehetséges kisfiút. Amikor még tanszerekre sem telt nekik, Attila a szünetben kölcsönkért könyvből 10 perc alatt képes volt hibátlanul megtanulni a feladatokat.

Édesapám az orosz fronton írt 100 éves hadi naplójában örökítette meg a 16 éves József Jolán első férjének, Pászti Elemérnek az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes tornászbajnokának próbálkozásait a zárkózott árva kisfiúval. Radomisl mellett Varju Kadet hozta a parancsot: Pászti szakaszvezető 11 emberével fedezik a 38-as gyalogezred visszavonulását. Egy szotnya kozákkal szemben biztos halál várt rájuk. Pászti akasztófahumorral mondta: „Jöhet a só meg a hagyma, mert fasírthús lesz belőlünk”. Varju kadet le is fényképezte, hogy maradjon emlék a bajnokról. Az idegfeszültség óráiban szomorúan mesélte: azt remélték, hogy születendő kisfiuk boldog légkörében Attila is felenged, de a csecsemő meghalt. Az utóvéd értelmetlen parancsát szerencsére visszavonták, életben maradtak, de Jolántól elvált.

A pszichológiai kutatásokkal bővülő orvoslás ma a skizofrénia határeseteként látja József Attila betegségét, és tudna neki segíteni. Nem engednék el a szanatóriumból gyógyultnak nyilvánítva Balatonszárszóra. Három utolsó verse reménytelenségéről árulkodik. Tragikus halála helyén találkoztam diákjaimmal egy pedagógussal, aki látta, hogy a sínek közül kihúzva Magyarország virágtérképére fektették testét, és az állomásról kihozott papírral, Magyarország vasúti térképével takarták le. Megkönnyeztük valósággá vált versét: „hát megleltem hazámat”. Sajnos nem József Attila az egyetlen nálunk, aki csak halála után kapta meg az őt megillető elismerést. Ma már a rövid 32 évet ünneplő Születésnapomra című versének sorai is megvalósultak: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani.”

Gaalné Varjú Vilma