Olimpikon a Gáborban
A Kispesti Gábor Áron Általános Iskola vendége volt a nyári riói olimpián maratoni futásban induló Csere Gáspár, aki rendkívüli osztályfőnöki órát tartott néhány osztálynak. A diákok kérdéseire válaszolva mesélt ötkarikás élményeiről, mutatott nekünk egyedi szuveníreket, beszélt a sportról, és arról is, hogy Rióban, élete legfontosabb versenyén megsérült, és még gyomorbántalmakkal is küzdött, mégis összeszorította fogait, nem adta fel a küzdelmet, és végigfutotta a távot. Iskolánk díjazta példamutató kitartását, és egy gyerekek által készített Gáboros aranyérmet adott át az olimpikonnak.
Mikor és hogyan kezdett el futni?
- Már óvodás korom óta futok, több más sportágat is kipróbáltam, de éreztem, hogy a futás lesz az én sportom. Meghatározó volt, hogy 2000-ben néztem a Sydney olimpiát, és akkor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy olimpiára akarok kijutni. 10 évesen igazoltam jelenlegi egyesületembe, a BEAC-ba, ahol igazán komolyan kezdtem el foglalkozni a futással. Sorra kezdtem nyerni a versenyeket, bekerültem a válogatottba, és – bár ezt csak 2020-ra terveztük – sikerült megfutnom az olimpiai szintidőt
Milyen élményei vannak az olimpiáról?
- Fantasztikus volt ott lenni a világ legjobb sportolói között, nagy élmény volt kimenni különböző sportágak versenyeire. Szilágyi Áronnal voltam egy apartmanban, sikerült összeismerkednünk, és élőben szurkoltam neki, mikor megnyerte az aranyérmet.A versenyem, a maratoni futás a zárónapon volt, meleg, párás és fülledt volt a levegő, de nekem más gondjaim is akadtak. Bár nagy élmény volt ott állni a világ legjobb futói között, de közvetlenül a rajt előtt erős gyomorfájdalmaim lettek, a táv második felében pedig megfájdult a talpam, 35 km-nél pedig már csak sántítva tudtam futni. Ha nem olimpián vagyok, valószínűleg kiállok, de – bár tudtam, hogy legjobb eredményemtől elmaradok, és többen megelőznek majd – egy olimpiát nem lehet feladni, itt a részvétel a fontos, és a végén már csak bicegtem, de beértem a célba, ami után sokan megtapsoltak ezért.
Milyen volt az olimpiai falu?
- Egy öthektáros területen, 18 emeletes apartmanokban volt elszállásolva 15 ezer sportoló és kísérő. Mi a lengyelekkel laktunk egy házban, az első 12 emelet volt az övék. Az étkezés egy több száz méteres sátorban volt, 0-24 óráig üzemelt, svédasztalos kiszolgálással minden kultúrának megfelelő ételkínálattal. A szállás nem volt magas színvonalú, olyan volt, mint egy kollégium, de az edzési lehetőségek jók voltak itt. Sok impulzus éri itt az embert, együtt laktam Szilágyi Áronnal, beszélgettem Hosszú Katinkával vagy a legutóbbi maratoni olimpiai bajnokkal és más külföldi sportolókkal is, élőben láthattam olimpiai versenyeket, folyamatosan kaptam otthonról a bíztató üzeneteket, és azért ezt is nehéz feldolgozni. A faluból indultak városnéző buszok is, ezt is kihasználtuk, mert Rió egy nagyon szép metropolisz tengerparttal.
Mennyire fárasztja le a szervezetet egy maratoni futás?
- Nagyon megterhelő. Bármennyit is nyújtunk előtte, egy verseny után 3 napig még egy lépcsőn se tudunk lemenni az izomláztól, és úgy nézünk ki, mint a 40 évesek. Nem is ajánlják ezt a távot 21 éven aluliaknak. Egy évben csak kétszer-háromszor futják le a profik is ezt a távot egy huzamban.
Mire szokott gondolni futás közben?
- A maximumra törekszem, így a versenyre szoktam koncentrálni, a mozgásomra, légzésemre, testtartásomra, a taktikára, részidőkre. Összpontosítok például, hogy kisebbeket lépjek, mert az gazdaságosabb, így aztán szép lassan elrepülnek a kilométerek.
Mi a vágyálma a sportban?
- Az egyiket már elértem, mégpedig azt, hogy olimpiára juthattam, de nincs megállás, szeretnék részt venni a következő olimpián is, és esetleg az azt követőn. A másik vágyam, hogy szeretném megdönteni a 23 éve fennálló magyarországi maratoni rekordot, ami 2 óra 12 perc. Köszönöm, hogy itt lehettem!
Gábor iskola
