KÖZLEMÉNYEK  2017. augusztus 03.

Lakossági talajvízkutak szennyezettségének vizsgálata

Összefoglaló a Budapest Főváros XIX. Kerület, Kispest városrészen meglévő lakossági talajvízkutak szennyezettségének vizsgálatáról. Az akkreditált mintavételeket és vizsgálatokat Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatamegbízásából a WESSLING Hungary Kft. Környezetanalitikai Laboratóriuma végezte. Az egyes mérési helyszíneken készült jegyzőkönyvek az érintett lakók részére elérhetőek a Zöldprogram Irodán: ügyfélfogadási időben ezeket meg lehet tekinteni, és másolatban át is vehetőek.

viz 

A kerület lakóit és az Önkormányzatot régóta foglalkoztatta az a gondolat, hogy a Budapest IX. kerületi volt Budapesti Vegyiművek Zrt. illetve a Finomvegyszer-gyártó Kft. volt Illatos úti telephelyén maradt vegyi anyagok által okozott környezetszennyezés érinti-e a közelben lakókat, különös tekintettel azokat, akik saját fúrású kúttal rendelkeznek. Az Önkormányzat felhívta a kerület lakóit, jelentkezzenek olyanok, akik szívesen felajánlanák saját kútjukat mintavétel és vizsgálat céljára, melyek költségét az Önkormányzat viseli. A mintavételek és vizsgálatok akkreditált mérésére kiírt pályázatot a WESSLING Hungary Kft. Környezetanalitikai Laboratóriuma nyerte el.A mérések célja az volt, hogy megállapítsuk, megtalálhatóak-e az Illatos úti szennyezésből származó vegyületek (DDT és bomlástermékei, valamint klórbenzol és klórfenol jellegű anyagok) a kutak vizében, ezen felül célunk volt annak megállapítása is, ezek a vizekmennyire alkalmasak ivásra, főzésre, fürdésre, haszonnövények locsolására. Ehhez mértük a legfontosabb kémiai (pl.: pH, vezetőképesség, fluorid, klorid, nitrát, nitrit, szulfát, foszfát, ammónium, keménység) és mikrobiológiai (Telepszám 22 °C-on; Telepszám 37 °C-on; Clostridiumperfringens; Coliform; Pseudomonasaeruginosa; Enterococcus; Escherichia coli) paramétereket.

A jelentkezők közül végül 17 lakó esetében nyílt lehetőség a mintavételre, melyeket 2017. május 02. és 29. között végeztünk. A kutak többsége (9 db) a szennyező forrástól keleti irányban1-3 km-re, Wekerletelepen helyezkedett el, de voltak jelentkezők Kispest távolabbi területeiről is. A kutak talpmélysége (egyetlen kivétellel,mely 34 m mély kút volt) 5 és 10 méter közé esett, a kutakban lévő víz szintje a felszíntől 2-4 m-re volt található. Ilyen kis talpmélységű kutakra jellemző, hogy a vízadó réteg olyan közel van a felszínhez, hogy a felszíni eredetű szennyezések könnyen lejuthatnak, a víz a szennyezésekkel szemben nem védett. Ebből következik, hogy a víz minőségét jelentősen meghatározza, milyen tevékenységet végeznek a felszínen. Ezen kívül a minőséget befolyásolja még a vizet körülvevő földtani közeg anyaga, valamint a talajvíz áramlási viszonyai.

A mérési eredményekből levonható általános következtetések az alábbiak:
- Az Illatos útról eredő szennyezőanyagok közül egy sem volt kimutatható egyetlen mintában sem. Ennek legvalószínűbb magyarázata, hogy a talajvíz nem ebbe az irányba áramlik.
- A kémiai paraméterek közül a nitrát 6 esetben, a klorid 2 esetben, a szulfát 7 esetben, a nátrium és a vezetőképesség 1 esetben, a keménység 9 esetben meghaladta az ivóvizekre előírt határértéket. A fentiek közül a nitrát számít mérgezőnek, a többi paraméter csak esztétikai vagy műszaki problémát okozhat, ha a vizet ivóvízként szeretnék használni. A korábban leírt felszíni eredetű szennyezésre való érzékenység miatt azonban azoknak a kutaknak a vizét sem javasoljuk ivóvízként felhasználni (beleértve a főzést is), amelyek nem haladták meg a határértékeket. Ugyanakkor haszonnövények öntözésére használhatóak, kivéve azt az egyet, amelyiknek nagyon magas volt a vezetőképessége (ez a paraméter azt mutatja, hogy a víznek nagyon magas a sótartalma, ez pedig a növények számára mérgező).
- A mikrobiológiai paraméterek a legtöbb esetben meghaladták az ivóvizes határértékeket. Ennek részben a korábban már említett felszíni eredetű szennyezésre való érzékenység lehet az oka, de nagyon fontos megemlíteni azt a körülményt, hogy a kutak kialakítása és használata (felszín alatt vagy talajszint magasságában, nehezen tisztán tartható környezetben kialakított csatlakozási lehetőség, a vizet csak locsolótömlőn keresztül lehet használni) eleve komoly forrása a baktériumok bejutásának és elszaporodásának, így ilyen kutakból csak elvétve lehet mikrobiológiai szempontból kifogástalan vizet nyerni. Ezek alapján sem javasolt a kutak vizének ivóvízként történő felhasználása (beleértve a fürdést is), ugyanakkor haszonnövények öntözésére használhatóak.
Összefoglalva tehát a kutak vizében nincsenek az Illatos úti szennyezésből származó vegyi anyagok, de a felszíni eredetű szennyezésre való érzékenységük miatt ivóvízként vagy fürdővízkénttörténő felhasználásukat nem javasoljuk. Haszonnövények öntözésére alkalmasak, de előbb érdemes legalább a kútvíz vezetőképességét megmérni, hogy kiderüljön, ha véletlenül túl magas a sótartalom.

Budapest, 2017. augusztus 02.

Lakos István üzletági projektmenedzser
WESSLING Hungary Kft. Környezetanalitikai Laboratórium 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Testvérvárosok
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum