KÖZLEMÉNYEK  2020. február 20.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kispesti Közösségi Költségvetés 2020

A Kispest Újság korábbi mellékletében, Polgármesteri Programom részeként még ősszel kértem arra a kispestieket, hogy a Közösségi Költségvetés 2020 program részeként osszák meg velem javaslataikat. Ezzel a lehetőséggel élve több mint hatszáz javaslat érkezett hozzánk melyeket kollégáim az elmúlt hetekben a megvalósíthatóság szempontjából egyenként megvizsgáltak.

Számos olyan javaslat is érkezett, melyek nem tartoznak helyi önkormányzati hatáskörbe. Ilyenek például a tömegközlekedésre, jelzőlámpákra, gyalogátkelőhelyekre vonatkozó javaslatok, melyeket továbbítottunk az illetékes fővárosi szerveknek. Több kisebb beruházásról szóló, például padok kihelyezésére, apróbb javításokra vagy virágágyások létesítésére vonatkozó kérést az illetékes szakirodák automatikusan beterveznek következő évi feladataik közé, így azokról most nem kell döntenünk. A beérkezett javaslatokról szóló összesítést az Önkormányzat honlapján olvashatják.

A szavazólap kitöltésével és visszaküldésével arról dönthetnek a kispestiek, hogy az egyes városrészekben mely projekt 2020-s megvalósítását szeretnék támogatni. Ennek érdekében kérem, hogy városrészenként csak egy fejlesztési tételre szavazzanak. A legtöbb szavazatot kapott javaslatot az önkormányzat 2020-ban megvalósítja. A szavazás eredményéről a Kispest Újság következő számában részletesen beszámolunk majd.

Gajda Péter
Kispest polgármestere

Szavazólap (doc)

Online szavazás

Határidő: 2020. március 15.

kertvaros