HÍREK  2022. október 24.      203

Nemzetiségi ünnep a KMO-ban

Kilenc fellépővel ünnepeltek a kispesti nemzetiségek a múlt hét végén a hagyományos estjükön a KMO Művelődési Központ és Könyvtárban.

A képre kattintva galéria nyílik. (18 kép)

A házigazda KMO nevében a vendégeket köszöntő Gábor Ilona intézményvezető után Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy rendkívül nagy érdeklődés kíséri évek óta a kerület nemzetközi kapcsolatait, amely annak is köszönhető, hogy remek munkaviszonyban vannak az adott ország magyarországi nagykövetségével, így az ott dolgozók, ha tehetik elmennek a nemzetiségek programjaira, szervezett eseményeikre. A tavalyi rendezvényt még a covid árnyékolta be, és senki sem gondolhatta, hogy 2022-ben egy újabb komoly, a világot is megrendítő problémával, az orosz-ukrán háborúval, és annak következményeivel kell szembenéznünk. Az alpolgármester aggodalommal néz az idei tél elé, hiszen számtalan szegény sorsú ember élete lehetetlenül el majd az egekbe emelkedő rezsiköltségek és az infláció miatt.

Vinczek György szerint fontos, hogy ennek ellenére tudunk-e majd olyan körülményeket, közösségi élményeket teremteni a kispestieknek, amelyek kicsit feledtetik a terheket, és erősítik majd azt az érzést, hogy minden nehézség ellenére, „érdemes még élni”. A kultúra, a közösségi programok, a civilek munkája jelenthet egy menedéket számunkra. Ilyen közösségek a nemzetiségi önkormányzatok is, amelyekből Kispesten tíz alakulhatott 2019-ben. Büszkén mondhatjuk, a kerületben békés együttmunkálkodás van a nemzetiségek között. Az esten a tíz nemzetiségi önkormányzatból, a háborúval összefüggő események miatt csupán az ukrán nemzetiségiek nem mutatják be most programjukat, de nekik az elmúlt időszakban sok-sok tennivalójuk akadt az érkező ukrán menekültek ellátásában, elhelyezésében, amelyből Kispest Önkormányzata is alaposan kivette a részét – hangsúlyozta. Az alpolgármester még a jelenleg zajló népszámlálás fontosságáról is beszélt, hiszen a nemzetiségeknek elemi érdeke, hogy minél többen vállalják be nemzetiségi hovatartozásukat, mert az teszi lehetővé, hogy helyi, területi nemzetiségi önkormányzatot alakíthassanak, támogatásban részesülhessenek.

Az eseményen az önkormányzati képviselőkön és a nemzetiségi önkormányzatok képviselőin kívül jelen volt Ivana Kunc, Szerbia Köztársaság Nagykövetségének tanácsosa, valamint Kispest testvérvárosának, Zombornak képviselői.

A kulturális program végén idén sem maradhatott el a szokásos nemzetiségi vendéglátás.

Az idei fellépők:

Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, Romano Glaszo
Kispesti Görög Nemzetiségi Önkormányzat, Helidonaki
Kispesti Német Önkormányzat, általános és középiskolai tánccsoportok
Kispesti Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, Uraltu tánccsoport, Musadag Musical
Kispesti Román Nemzetiségi Önkormányzat, Ceatara népi együttes
Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat, Rila zenekar
Kispesti Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, énekkar
Kispesti Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Hosig tamburica zenekar
Kispesti Szerb Önkormányzat, Tabán


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Népszámlálás
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.