A májusi találkozó óta eltelt idő fontosabb önkormányzati történései, valamint egy balkonkertészeti előadás szerepelt a hétfői Civil Fórum napirendjén. A civil szervezetek képviselői mellett Gajda Péter polgármester, dr. Hiller István országgyűlési képviselő, valamint Paróczai Anikó, Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek vettek részt a Civil Házban tartott eseményen.
A jövőben is szeretnénk megtartani azt szokásunkat, hogy évente két alkalommal, ősszel és tavasszal fórum keretében találkozunk a helyi civil szervezetek vezetőivel, tájékoztatjuk őket az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről, illetve kikérjük véleményüket, javaslataikat Kispest életével kapcsolatos kérdésekről – mondta Gajda Péter polgármester köszöntőjében. A szokásoknak megfelelően a fórum elején a polgármester tájékoztatta a fórum résztvevőit az elmúlt időszak történéseiről, változásairól, elsősorban az önkormányzat vezetésével összefüggő kérdésekről. Röviden ismertette, hogy Paróczai Anikó önkormányzati képviselővel bővült a városvezetés három fős alpolgármesteri csapata, így a feladatkörök is módosultak.
Az újonnan megválasztott alpolgármester bemutatkozásképpen arról beszélt, hogy mostantól ő felügyeli majd a Közpark Kft. és a helyi civil szervezetek munkáját. A civilek tevékenységét korábban támogató Vinczek György maradéktalanul végezte a munkáját, ezért magasra tette a lécet az előző ciklusban – szólt elismeréssel vezetőtársáról Paróczai Anikó. A civilek munkája fontos, hiszen ők adják a lelkét a kerületnek. Ezért is szeretném, ha bevonnánk azokat a civileket, szervezeteket is a közös munkába, akik ma még nincsenek a látókörünkben – hangsúlyozta.
Vinczek György alpolgármester rövid tájékoztatást adott a kerületi egészségügyi alapellátás jelenlegi állapotáról és az ügyeleti rendszert érintő komoly változásokról. Mint elmondta: 32 háziorvosi praxisból csupán 23 a betöltött, 9 háziorvost rendszeres helyettesítéssel pótolnak. Jelenleg két háziorvos érdeklődik kispesti munka iránt, velük hamarosan tárgyalnak. Sajnos a háziorvosok közül jövő tavasszal többen nyugdíjba készülnek, pótlásuk nehéz feladat elé állítja a kerületet. Nem könnyíti az alapellátás szervezését a november elején megváltozott új ügyeleti rendszer sem, mert ez is a háziorvosok aktív közreműködését teszi kötelezővé. Első ránézésre a kispestiek szempontjából kedvezőtlenül alakult az ügyeleti pontok kialakítása is a fővárosban, hiszen a kerület kérésével ellentétben megszűnt helyben az orvosi ügyelet, baj esetén a környező kerületekbe kell menni. Az igazsághoz tartozik, hogy ezek nincsenek túl messze a kerület határaitól – tette hozzá az alpolgármester. Vinczek György beszélt még arról, hogy az önkormányzat havi 25 ezer forint rezsitámogatást nyújt a háziorvosoknak, és folyamatosan tervezik a rendelők felújítását, energetikai korszerűsítését.
Varga Attila alpolgármester a közterület rendjének és biztonságának koordinálásáért felel, valamint a közösségi kertek működését támogatja az elkövetkező ciklusban. Kispest sikertörténetei közé tartoznak a közösségi kertjei, idén kialakították az ötödiket, a Toldy kertet is. Ha lesz igény és megfelelő hely a városban, újabbakat is létesíthetnek majd. Látványos és pozitív változások történtek Kispesten az elmúlt időszakban a közterületeken. Lényegesen kevesebb bejelentés érkezik a közterületek rendjével kapcsolatban, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák. Jó a kapcsolat a kerületi rendőrkapitánysággal, összehangolt munka folyik az önkormányzat, az önkormányzati rendészet és a polgárőrség között. Mivel a rendszeres közterületi jelentét meggátolhatja a nagyobb bűncselekményeket, ezért az önkormányzat anyagilag is támogatja a kerületi rendőröket a túlszolgálatban – emelte ki Varga Attila.
Ezen a fórumon is szóba került a KöKi-n uralkodó áldatlan állapotok. E kapcsán Gajda Péter polgármester elmondta: a közlekedési csomóponton évente 4-5 alkalommal van átfogó nagytakarítás, amely sajnos nem sok eredményt hoz, hiszen másnapra minden olyan, mintha nem történt volna semmi. Bármilyen hihetetlen, de a KöKi-n a BKV és a BKK naponta három alkalommal tart kisebb takarítást, és ha valami rendkívüli történik, akkor egy gyors csapat segít – egészítette ki a hallottakat Varga Attila.
A fórumon szintén részt vevő Hiller István, Kispest országgyűlési képviselője egy kérdésre válaszolva tájékoztatásul elmondta: a kormány terve, víziója a jövőről a költségvetésben mutatkozik meg, jön létre. Mivel Magyarországon a koronavírus-járvány óta rendeleti kormányzás van, ezért a kormány csak tájékoztatást ad arról, milyen döntéseket hozott, nincs vita sem a költségvetésről. Kispest országgyűlési képviselője, az önkormányzattal egyeztetve mintegy 1,2 milliárd forintos módosító indítványt nyújtott be kispesti járdák és utak javítására fordítandó támogatásról a jövő évi állami költségvetéshez. Büszke vagyok arra az együttműködésre, amely köztem és az önkormányzat között kialakult. Mindenki tudja és teszi a dolgát a kispestiek érdekében – mondta.
A fórum második felében extra napirendként rövid előadást hallgathattak meg a résztvevők a balkonkertészeti programról, a permakultúráról Lőrinczi Istvántól, az Ökológiai Művelődés Alapítvány ügyvezetőjétől. A szakember arra biztat mindenkit, hogy bátran vállalkozzon balkonkertészkedésre, mert azon kívül, hogy megtermelhetjük a család számára szükséges egészséges fűszer, gyógy- és más növényeket, indirekt módon sokat tehetünk akár a klímavédelemért is.