Március 3-án rendkívüli egészségügyi programmal indult a Női hét a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI), ahol komplex, gyakori női betegségekre koncentráló szűrőprogramon vehettek részt a kerületben élő lányok, asszonyok.
Az „Otthonunk női szemmel. Kispest” elnevezésű programsorozat megnyitóján Gajda Péter polgármester kiemelte: ezt a hét azt is bizonyítja, hogy az önkormányzat kíváncsi a nők véleményére, és szeretné, ha minél aktívabban részt vennének a kerület közéletében. A hivatalban is számtalan női vezető irányítja az egyes szakirodák munkáját, képviselve így is a kispesti családok, nők érdekeit is. Reméljük, hogy ezzel, és az ehhez hasonló programokkal újabb és újabb találkozási lehetőséget tudunk teremteni a véleménycserére, a közös gondolkodásra a várost érintő kérdésekben. És hogy az önkormányzat miként támogatja a hivatalban dolgozó családokat, anyákat, apákat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly október óta két esztendeig viselheti a Családbarát munkahely címet a Kispesti Polgármesteri Hivatal – emelte ki Gajda Péter polgármester.
Erős „női háló” jellemzi a kerületi civil szervezetek munkáját, hiszen jó hagyományai vannak a kerületben lévő női közösségeknek. Legyen ez a találkozások hete, ahol a nők elmondhatják, mi hiányzik az életükből, mit tudna az önkormányzat is segíteni helyben. Érezhető, hogy egyre inkább egészségtudatosság jellemzi a nőket, ezt bizonyítja, hogy az első napi szűrésekre szinte pillanatok alatt elfogytak a regisztrációs helyek – hangsúlyozta a program fővédnöke, Paróczai Anikó alpolgármester. A hét minden napján lesznek a nők társadalmi helyzetéről, testi- és lelki jóllétéről szóló programok, előadások, találkozók – tette hozzá az alpolgármester.
A nők egészségével való foglalkozás elemi érdekünk, hiszen ők azok, akik saját egzisztenciájuk biztosítása mellett sokrétű feladatot vállalnak a szűkebben és tágabban értelmezett család egészségének megőrzésében, az idősebb családtagok gondozásában. Ebből adódik, hogy sajnos sokszor ők hiába gondolkodnak a saját életükről is egészségtudatosan, időhiány miatt nem jutnak el a szűrésekre – emelte ki dr. Kumin Marianna, a KEI főigazgató-főorvosa. Az első napi vizsgálatsorozat különlegessége, hogy a nap során komplex, az egészséget érintő és gyakori női betegségekre koncentráló szűrőprogramon vehettek részt a jelentkezők. A vizsgálatokat a KEI nőgyógyászati és radiológiai osztályain végezték. Az egészségvédő programban mindenki rákszűréssel és nőgyógyászati vizsgálattal kezdett, majd onnan mentek át a radiológiai vizsgálatot végző vezető főorvoshoz, aki komplex emlővizsgálat (mammográfia, emlő ultrahang) mellett a pajzsmirigy, a has és a kismedence UH-vizsgálatát is elvégezte. Dr. Kumin Marianna kérdésünkre elmondta: a kerületben a szakrendelő támogatásával a KMO Művelődési Központ és Könyvtár is rendszeresen szervez szűrőnapokat, és a KEI Mozdulj meg! egészségvédelmi programját is sokan várják minden évben. Az intézet vezetésében is sok a nő, így a „női szem” a rendre és a tisztaságra való törekvésben, a betegek visszajelzései szerint is meglátszik – hangsúlyozta.
Dr. Kumin Marianna ez alkalommal emlékezett meg az 1922. március 25-én elhunyt Hugonnai (Hugonnay) Vilmáról, az első magyar orvosnőről, a magyarországi nőképzés ügyének kiemelkedő alakjáról, aki Svájcban szerezte orvosi diplomáját 1879-ben. A gyakorlatok során ügyes sebésznek bizonyuló asszonynak még állást is ajánlottak. Ő mégis hazatért, mert itthon akart gyógyítani – egy ideig azonban nem tehette. Diplomáját a magyar jogszabályokra hivatkozva nem fogadták el, így csak szülésznőként tevékenykedhetett; az otthonában nyitott rendelő kapuján a felirat mutatta: gróf Hugonnai Vilma okleveles bába. Évekkel később, 1895-ben rendelet jelent meg arról, hogy nők is jelentkezhetnek egyetemi képzésre, Hugonnai Vilma diplomája elismeréséért folyamodott. Néhány vizsgát követően 1897. május 14-én, ötvenévesen őt avatták az első magyar női orvossá.