HÍREK  2025. március 10.      223

Változatos programokat kínált a női hét

Véget ért az „Otthonunk női szemmel. Kispest” elnevezésű programsorozat, mely vasárnap zárult egy panelbeszélgetéssel KMO Művelődési Központban.

Változatos programokat kínált a női hét
A képre kattintva galéria nyílik. (15 kép)

A programsorozat fővédnöke, Paróczai Anikó alpolgármester a nemzetközi nőnapon (március 8.) összegezte tapasztalatait a női hét kapcsán. Nem csak a kerületben nem volt még ilyen rendezvény, de országosan is abszolút elsők között vagyunk azzal, hogy kiemelt figyelmet fordítottunk ezen a héten a kispesti nőkre. A résztvevők visszajelzései alapján ez egy sikeres rendezvénysorozat volt, mindenki értékeli, hogy az önkormányzat törődik velük és kíváncsi a véleményükre. Szeretnénk megismételni, van már tervünk, hogy a jövő évi programot hogyan bővítenénk ki, alakítanánk át. Egy lengyel város (Sopot) példájából tanultunk, ők is hasonlóan kezdték, egy egyhetes rendezvénysorozattal, mára már egy egész hónapot szentelnek a nőknek, az összes helyi női közösséget, civil szervezetet bevonják a programokba. Az a nagy álmom, hogy talán a ciklus végére ezt mi is el tudjuk érni itt Kispesten – mondta el lapunknak Paróczai Anikó alpolgármester.

Az első nap egy komplex női egészséget érintő és gyakori női betegségekre fókuszáló szűrőprogramon vehettek részt az előzetesen jelentkező kispesti hölgyek. A vizsgálatok a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI) nőgyógyászati és radiológiai osztályain valósultak meg. Az egészségvédő programban mindenki rákszűréssel és nőgyógyászati vizsgálattal kezdett, majd onnan mentek át a radiológiai vizsgálatot végző vezető főorvoshoz, aki komplex emlővizsgálat (mammográfia, emlő ultrahang) mellett a pajzsmirigy, a has és a kismedence UH-vizsgálatát is elvégezte. A szűrésekre szinte pillanatok alatt elfogytak a helyek a regisztrációs felület megnyitása után.

Kedden és szerdán Bartus Marci, a tRENDrakó közreműködésével a természetes, vegyszermentes anyagokat ismerhettek meg az érdeklődők. A fürdőbomba készítő workshop rávilágított a tartósítószerekkel és mesterséges színezékekkel dúsított kozmetikai szerek használatának problémáira. Az eseményen többféle receptet is elkészítettek a résztvevők: az egészen egyszerű (de variálható és színezhető, rétegezhető) fürdősótól a bonyolultabb, több összetételű fürdőbombákig. Szerdán a fenntartható és vegyszermentes otthonok alapjaiba kaphattak betekintést az érdeklődők.

Változatos programokat kínált a női hét
A képre kattintva galéria nyílik. (24 kép)

Csütörtökön a Tichy Lajos Sportcentrumban megtartott délelőtti sportprogram után, délután a Városháza dísztermében folytatódtak a programok. Fige Gergely szociális munkás, szociálgerontológus a memóriatréningről, a szellemi frissesség megőrzésének lehetőségeiről tartott előadást, míg Almási Judit mentálhigiénés szakember a szeniortánc élettani, lélektani hatásairól beszélt, majd táncra perdítette az érdeklődőket.

A nemzetközi nőnapon, szombaton a KMO Művelődési Központba várták a kerületi nőket egy közös beszélgetésre a szervezők. A nap moderátora Csóka Eszter közösségfejlesztő, tréner volt. A beszélgetés résztvevői közösen különféle, Kispest életét érintő témákban adtak konstruktív, megoldási javaslatokat a kerületi vezetés számára. Beszélgettek többek között a közbiztonságról, a közterületeink állapotáról, a közösségekről és azok szervezéséről is.

Az eseménysorozat egy pihentető, közös sportnappal zárult. Az ingyenes programot a KMO Mozgásműhelyében szervezték meg, volt például női erősítő óra, pilates, gerinctréning, vagy vezetett meditáció is. A nap végén egy panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők a KMO-ban. A beszélgetésen szakértők és közéleti szereplők osztották meg tapasztalataikat és gondolataikat a nők szerepvállalásáról. A Tóth Jakab vezette beszélgetés vendégei voltak Rangos Katalin Prima Primissima díjas újságíró, Pető Dorina pszichológus, a Mélylevegő Projekt társalapítója, valamint Mérő Vera aktivista, jogvédő, író.