HÍREK  2013. június 05.      1,091
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Aktív civilek

Az idei év fontosabb eseményeiről, a kerület költségvetéséről, civil összefogásáról, szervezetfejlesztésről és a közösség lámpásiról is szó esett a keddi Civil Fórumon.

A képre kattintva galéria nyílik. (18 kép)

Ötvennégy kispesti civil szervezet képviseltette magát a keddi Civil Fórumon a Csokonai utcai Tudásházban. Gajda Péter polgármester mellett részt vett a rendezvényen Vinczek György alpolgármester, Mihály András, a KOSIE, valamint Bogó Józsefné, a Környezetvédelmi és Lackner Csaba, a Várospolitikai Bizottság elnöke is.

2013 legfontosabb eseményeinek sorában elsőként a járási hivatalok kialakítását említette a polgármester, hozzátéve, hogy az átállás – az okmányiroda, a gyámhatóság és egyes szociális ügyek átkerülése – 7 millió forintjába került az önkormányzatnak. Beszélt a tankerületek kialakításáról is: olyan feladatokat lát el, amelyeket korábban a Polgármesteri Hivatal szakirodája látott el – mondta, hangsúlyozva, hogy szubjektív véleménye szerint ez felesleges pazarlás.

Mindezek eredményeként megváltozott a költségvetés is – jelentette ki Gajda Péter – feladatokat és forrásokat vont el az állam az önkormányzattól: az szja-t teljesen elvette, a gépjárműadónak a 40 százaléka maradt. Átvállalta ugyan a kormány az önkormányzat hitelállományának 40 százalékát, 660 millió forintot, viszont 2010 óta összességében mintegy 1 milliárd forintot vont el Kispesttől – mondta el a polgármester. A 10 milliárdos főösszegű költségvetés biztosítja Kispest stabil működését, és azt is, hogy maradjon forrás a legfontosabb fejlesztésekre is.

A fejlesztési tervek között először az Erkel iskola tornatermének építését említette Gajda Péter: idén elkészül az első ütem, szeptemberben már a létesítményben tornázhatnak a diákok. Beszélt az Arany Óvoda és a Csillagfény Bölcsőde uniós forrásból induló bővítéséről, valamint a Deák gimnázium természettudományos laborjának kialakításáról is.

Antal Péter, Kispesti Kolping Család Egyesület elnöke – utalva az egyes civil szervezetekre jutó csekélyebb összegű önkormányzati támogatásra – civil összefogás lehetőségét vetette fel, annak érdekében, hogy a szervezetek együtt, az önkormányzat segítségével pályázhassanak európai uniós forrásokra. Mint mondta, így később az önfenntartás irányába is elmozdulhatnak. Mihály András bizottsági elnök hangsúlyozva, hogy a kerületi pályázati támogatásokat saját forrásból biztosítja az önkormányzat, megemlítette, hogy akár fővárosi és országos támogatásokra is pályázhatnak a civilek. Vinczek György viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeken a korábbinál kevesebb forráshoz lehet hozzájutni, ráadásul idén a kerületben az előző évekhez képest több civil szervezet nyújtott be támogatási igényt, ezért kaphatnak kevesebbet az egyes szervezetek. Az alpolgármester hangsúlyozta: politikától független stabil finanszírozási rendszerre van szükség, ne a csapok elzárásáról vagy megnyitásáról szóljon a történet. Végezetül a polgármester jelezte, jónak tartja Antal Péter elképzelését, ezért kérte az ötletgazdát, fogalmazza meg a szándéknyilatkozatot a civil együttműködésről, és ezt az önkormányzat eljuttatja a kerületi civil szervezeteknek.

Az Északi Támpont Egyesület jóvoltából megismerkedhettek a fórum résztvevői a Civil navigátor elnevezésű civil szervezetfejlesztési programmal. Az ősszel induló három alkalmas képzés keretében – a pályázatírásra és a forrásteremtésre fókuszálva – a tudatos projekttervezés lépéseivel, hasznosságával ismerkedhetnek meg majd a résztvevők. Az igények felméréséről az önkormányzat értesíti a civileket.

Bemutatkoztak a kispesti közösség lámpásai. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Szervezete európai uniós támogatással indította el a projektet látássérült és egyéb fogyatékkal élő emberek közösségi integrációjának segítésére: a közösségi mentorok/lámpások 11 olyan fővárosi kerületben kezdik a munkát a napokban, ahol együttműködést tudtak kötni az önkormányzattal. Fodor Ágnes, a szervezet elnöke példaértékűnek nevezte a kispesttel való összefogást, bemutatta a két kispesti nemtort – Mészáros Ágnest és Szikora Szilárdot, akiket a lampas.kispest@gmail.com e-mail címen lehet elérni –, és kérte a civileket, vigyék hírét a lámpások működésének.

Szonderik Gyula, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége képviseletében a Kispest újság hiányát emlegette, és a szegények orvosaként ismert Jahn Ferenc emléktáblájának sorsa felől érdeklődött: a tábla az Ady Endre út egyik lakóházáról tűnt el. Gajda Péter elmondta, az önkormányzati lapot a képviselő testület szüntette meg, többségi döntéssel. Az emléktábla kapcsán arról beszélt, hogy a magánházat a tulajdonosa felújította, és nem adott információt a tábla sorsáról. Ugyanakkor hangsúlyozta a polgármester, hogy a Kispesti Egészségügyi Intézetben szobra van a mártírhalált halt orvosnak.

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.