HÍREK  2013. november 18.      1,020
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Bemutatkoztak a közösség lámpásai

Első teadélutánjukra várták az érdeklődőket a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének kispesti közösségi lámpásai péntek délután a Forrásházban.

A képre kattintva galéria nyílik. (17 kép)

A megjelenteket köszöntő Vinczek György alpolgármester arról beszélt, az önkormányzatnak is feladata segíteni a mentorokat abban, hogy a kispesti látássérültek rátaláljanak erre a közösségre. Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke bemutatta az egyesületet: az országos szövetség tagjaként 10 éve önállóan működő szervezetnek mintegy kétezer  tagja van, számos helyi szolgáltatást nyújt tagjainak. A közösség lámpásai projekt tavaly indult európai uniós támogatással. Célja a közösségépítés, hogy induljon el a látássérült emberek közösségbe szervezése. Ötszáz órás képzést szerveztek, a 18 legtehetségesebb, elkötelezett embert választották ki, a 18 közösségi mentor 8 fővárosi és 4 kistérségi terepen (Budaörsön, Dabason, Cegléden és Gödöllőn) dolgozik. A teadélután vendégei megismerkedhettek a két kispesti lámpással, Mészáros Ágnessel és Szikora Szilárddal, majd zenével, énekkel, illetve kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program. 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.