HÍREK  2014. május 21.      1,693
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Civilek találkoztak

Az idei év legfontosabb történései és a vasárnapi európai parlamenti választás voltak a témái a szerda esti Civil Fórumnak a Kispesti Kaszinóban.

Civilek találkoztak
A képre kattintva galéria nyílik. (11 kép)

A fórum elején Kispest polgármestere bemutatta a megjelent 34 civil szervezet képviselőjének a rendezvény vendégét, dr. Újhelyi Istvánt, az MSZP európai parlamenti képviselő-jelöltjét, aki a meghíváskor még az Országgyűlés alelnöke volt (s akinek a helyét az egyik kispesti képviselő, Dr. Hiller István vette át). Egyben azt is elmondta Gajda Péter, hogy dr. Deutsch Tamást is meghívták a fórumra, ám a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselő-jelöltje elfoglaltsága miatt nem tud jelen lenni.

Gajda Péter röviden beszélt a vasárnapi EP-választásról: pártlistára (13 pártra) lehet szavazni, ezek alapján osztják ki a 21 mandátumot. Ezt követően az Európai Unió által támogatott kispesti fejlesztésekre tért ki. A Deák gimnáziumban 300 millió forint támogatással befejeződött a természettudományos labor kialakítása. Az Arany Óvoda három csoportszobás bővítése 100 milliós támogatásból most indul. A Csillagfény Bölcsőde bővítésére 150 millió forintot nyert az önkormányzat, itt is hamarosan kezdődhet a munka. Már zajlik a Puskás iskolai beruházás előkészítése: az intézmény csaknem 47 millió forintot nyert napelemes rendszer kialakítására.

Beszélt a költségvetés stabilitásáról is: ennek okaiként a 2007 óta tartó takarékos gazdálkodást és a kormány hitelkonszolidációját említette. Ezért is van forrás a közterületi fejlesztésekre, valamint az iskolai, óvodai udvar- és vizesblokk-felújításokra – mondta a polgármester.

Megemlítette a KÖKI Terminál közcélú felajánlásában kibővített P+R parkolót: ez újabb 330 parkolóhelyet jelent, így már összesen több mint 500 autó várakozhat a metróvégállomásnál. Szólt az Ady Endre út Baross utca és Rákóczi utca közötti szakaszának főváros felújításáról, elmondta, a tervek szerint júniusban tovább folytatódhat a munka. A Kossuth térnél lévő LIDL-építkezésről megtudhatta a hallgatóság, hogy egyedi tervek alapján készül és szeptemberre várható a befejezése.

Újhelyi István arról beszélt, hogy az elmúlt 7 évben mintegy 7200 milliárd forint eu-s fejlesztési forráshoz jutott Magyarország, és a most induló ciklusban még további 10 ezer milliárd érkezhet. A józanság és a politikai bölcsesség rákényszeríti majd a képviselőket, hogy közös célokért küzdjenek az EP-ben – fogalmazott, hozzátéve, erős Európai Unióra van szükség. Leendő európai parlamenti képviselőként folyamatos kapcsolatot ajánlott fel a kispesti civileknek.

Mihály András (Fidesz-KDNP), a KOSIE Bizottság elnöke azt mondta, a kormánypárti képviselők is a magyar állam érdekeit fogják képviselni az EP-ben. A rövid eu-s kitérő után a kispesti civilekre koncentrált: megköszönte, hogy a szűkös források ellenére – összesen 6 millió forint önkormányzati támogatásra pályázhatnak a kispesti civilek – is aktívan végzik munkájukat. Szujkó Szilvia (MSZP), a Kispesti Jóléti Egyesület vezetője eu-s forrásból induló programokat ismertetett. Említette, hogy a Tudásház lakóközösségi programja keretében informatikai, nyelvi képzések, személyiségfejlesztő tréninek és kézműves foglalkozások is lesznek.

A fórum utolsó szakaszában dr. Mádai Mónika a Közös Sors Egyesülettől az akadálymentesítés szükségességéről beszélt a fejlesztések kapcsán, Skoda Éva képzőművész, a Helikon Kulturális Egyesület elnöke a Helikockáról mesélt, Pereszteginé Gál Zsuzsa a Nyugdíjas Pedagógusok Egyesületétől a Puskás iskola udvarának rendbetételét említette, dr. Halász Géza, a Kispest Kertvárosi Közösség Egyesület vezetője a Kertvárosba tervezett sportcentrumról kérdezett. Utóbbiról Gajda Péter polgármester elmondta, nem az önkormányzat projektje, a kormány akar utánpótláscentrumot létrehozni a korábbi FŐKERT-területen. Hangsúlyozta, úgy kell megcsinálni, hogy az ne sértse a kispestiek érdekeit. Végezetül a vasárnapi Gyermeknapot és a június 14-15-i Városünnepet ajánlotta a fórum résztvevőinek figyelmébe.