HÍREK  2014. szeptember 29.      1,116
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Díjazták a környezetszépítőket

Kiosztották a „Szebb Kispesti Környezetünkért” környezetvédelmi pályázat díjait: az önkormányzat már 16.alkalommal jutalmazta azokat az intézményeket, civil szervezeteket és közösségeket, amelyek a legtöbbet teszik közvetlen környezetükért. Idén 6 óvoda, 4 társasház és egy-egy civil szervezet illetve iskola kapott elismerést.

Díjazták a környezetszépítőket
A képre kattintva galéria nyílik. (19 kép)

Az önkormányzat 1998-ban írta ki először a „Szebb Kispesti Környezetünkért” környezetvédelmi pályázatot elsősorban kispesti gyermekek, fiatalok, és a velük kapcsolatban lévő civil szervezetek, közösségek számára. Célja, hogy a pályázatra nevezett program segítségével a kicsiket és a már iskolás korosztályt a környezet megóvására, védelmére lehessen játékosan nevelni, és arra, hogy ismerkedjenek és törődjenek a közvetlen környezetükben élő állatokkal, növényekkel. A pályázat ösztönzi a környezet ápolását, meglévő értékeink védelmét.

A 2006-ban indított polgármesteri Zöldprogram is ezt a célt szolgálja, felhívja a figyelmet ezek fontosságára – mondta a díjátadón Kispest polgármestere, hozzátéve, Kispest jó úton jár abban a munkában, amelyet a kerület zöldebbé, szebbé tételében tesz. Gajda Péter a környezetszépítés két új helyszínét emelte ki: a Kossuth teret és az Ady Endre út menti telek rendezését. Arról is beszélt, hogy ezt bizonyítják azok az elismerések is, amelyet külső szakmai szervezetektől kapott a kerület, ilyen például a napokban átvett Virágos Magyarországért! program különdíja.

A díjazottak felsorolásából is jól látszik, hogy a kispesti óvodákban napi szinten komoly és elismerést érdemlő környezetvédelmi munka folyik. A társasházak pedig sok esetben a lakókat közösségé szervező közös környezetszépítő, építő tevékenységeket végeznek, de törekszenek arra, hogy a fiatalabb korosztályokat is bevonják a munkába – mondta lapunknak a polgármester.

Az elismeréseket Gajda Péter, Bogó Józsefné, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke és Márkus Edit, a Zöldprogram Iroda vezetője adták át. A díjazottak és a vendégek együtt nézték meg az Arany óvoda Napraforgó csoportjának Őszi énekek című műsorát.

Kerületi oktatási és nevelési intézmények kategóriában:

I. helyezett: Kispesti Mese-Vár Óvoda
II. helyezett: Kispesti Gyöngykagyló Óvoda
III. helyezett: Kispesti Arany Óvoda
IV. helyezett: Kispesti Zöld Sziget Óvoda
V. helyezett: Kispesti Mézeskalács Művészeti Modell Óvoda

Társadalmi és civil szervezetek, társasházak és lakóközösségek kategóriában:
I. helyezett: Kispesti Közösségekért Civil Társulás
II. helyezett: Honvéd 5. sz. társasház
III. helyezett: Corvin krt. 2. sz. társasház
IV. helyezett: Árpád u. 11./B. sz. társasház
V. helyezett: Kós K. tér 4. sz. társasház

Polgármesteri különdíj: Kispesti Vass Lajos Általános Iskola

Bizottsági különdíj: Kispesti Árnyas Óvoda