HÍREK  2017. december 13.      541
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Teljesen új lett a Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelő

Állami támogatás hiányában önerőből, mintegy nettó 76 millió forintból újította fel teljesen az önkormányzat a gyermek háziorvosi és kerületi védőnői szolgáltatásoknak is helyet adó épületet a Berzsenyi utcában – mondta Gajda Péter polgármester, amikor Fekete László önkormányzati képviselővel, közösen hivatalosan is átadta a kispestieknek a gyermekorvosi rendelőt. Jelen volt az eseményen Vinczek György alpolgármester, Burány Sándor országgyűlési, valamint Bogó Józsefné, Dódity Gabriella és Teknős Ferenc önkormányzati képviselők is jelen voltak az eseményen.

A képre kattintva galéria nyílik. (18 kép)

Akik ismerik a rendelőintézet történetét, tudják, hogy egy régi elképzelés szerint a szolgáltatás átkerült volna Wekerlére, a Kós térre, ám lakossági kérésre és hosszas egyeztetések után szakmai megfontolásból mégis ezt az épületet újította fel az önkormányzat – emlékezett a felújítást megelőző egyeztetésekre a polgármester.

A felújítás után egy teljesen új, minden igényt kielégítő rendelőkomplexumot, gyermekorvosi rendelőt és védőnői szolgálatot vehetnek ismét birtokba a kispestiek. Az itt dolgozó orvosok, védőnők ebben az épületben zavartalanul folytathatják a gyógyító munkát, valamint a gyerekek és a szülők is kulturált körülmények között várakozhatnak. A wekerlei gyerekeket is ellátó, mintegy 540 négyzetméter alapterületű, csaknem négyezer kisgyermek ellátására alkalmas Berzsenyi utcai rendelő korszerűsítéséről a város vezetése hosszú ideig egyeztetett a praxisokban dolgozó háziorvosokkal, így mindenki elképzelésének megfelel a kialakított 5 orvosi rendelő és a hozzá tartozó közösségi terek – mondta el Gajda Péter.

Horváth Gyula, a beruházást felügyelő Kispest Kft. ügyvezetője sokáig sorolja a változásokat. A teljes körű felújítás során sor került a több mint harmincéves épület tetőszigetelésének felújítására és a homlokzati fal hőszigetelésére, valamint a homlokzati nyílászárók cseréjére. A belső terek átépítése során a válaszfalak áthelyezésével az 5 orvosi rendelő és a kiszolgáló közös helyiségek, a pihenők, az elkülönítő, az étkező, az öltözők, a zuhanyozó, valamint a betegváró is megszépült. Sor került a burkolatok (csempe, járólap), a közművezetékek (víz, szennyvíz, fűtés) és a vizesblokkok, valamint a fűtés berendezéseinek (mosdó, WC, csaptelepek, radiátorok) teljes körű cseréjére. Ezen kívül korszerűbb világítást és informatikai eszközöket, valamint a zavartalan működéséhez szükséges új szakmai berendezéseket, egészségügyi és egyéb felszereléseket, irodai tárgyakat és új szervert kapott a rendelő. 

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.