HÍREK  2018. május 02.      394
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Jól sikerült a kispályás focitorna

Az első Május 1. Kupa kispályás focitornát rendezte meg összesen 15 csapat részvételével a Kispesti Sportközpont a Játszi-Foci mozgalommal közösen a KAC- pályán.

A képre kattintva galéria nyílik. (40 kép)

Örülök, hogy a Katona József utcai önkormányzati sporttelep ad otthont a hagyományteremtő céllal megrendezett sporteseménynek, hiszen az önkormányzat Kispest-szerte rendszeresen próbál ingyenes sportolási és mozgási lehetőségeket biztosítani – fogalmazott köszöntőjében a rendezvény fővédnöke, Kispest polgármestere. Gajda Péter azt is elmondta, hogy az MLSZ-szel karöltve jelentős felújítás kezdődik a létesítményben, amely a korszerűsítés után továbbra is ingyenesen várja a sportolni-mozogni vágyók kispestieket. A polgármester megköszönte a rendezést a szervezőknek és sok sikert kívánt a csapatoknak.

Klinga lászló, egykori olimpiai bronzérmes birkózó, a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola (KNSI) edzőtermének névadója úgy fogalmazott köszöntőjében, hogy szívből és akaratból kell a sportot csinálni.

A sportot felügyelő kispesti alpolgármester lapunknak elmondta, remek alkalom az újabb sportesemény, külön öröm, hogy Budapesten kívülről is érkeztek rá résztvevők. A focitormával olyan folyamat kezdődött, amely a fiatalokat célozza meg: minél többen jöjjenek mozogni ide a pályára – fogalmazott Kertész Csaba.

Az esemény ötletgazdájától, Nagy Sándortól, a KOSIE Bizottság külsős sportreferensétől megtudtuk, a hiánypótló rendezvény a tömegsport népszerűsítését célozza, de fontos az is, hogy ismeretségek, barátságok alakuljanak a fővárosi és vidéki fiatalok között.

Kovács István a szervező-rendező Kispesti Sportközpont sportszervezője elmondta lapunknak, sok nevezés érkezett, és végül öt lánycsapat (Kelen SC – XI. ker, Hatvan Kék, Hatvan Sárga, Szolnok Fanatic, Gyulai Amazonok), hét fiúcsapat (Taksony, AC Villám Ady Kispest, Lajosmizse I., Lajosmizse II:, KNSI I., KNSI II., Rókus – Roma Kulturális és Sport IX. Közhasznú Egyesület) és három felnőtt alakulat (Vendéglátós Hairy Legs, KNSI Birkózók, KDFG - Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) lépett pályára a focitornán. A rendezvény fő támogatói Kispest Önkormányzata, a Skoda Mentes és Tsi., a Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a Budapest Honvéd FC voltak. A legjobbak Vinczek György alpolgármestertől vehették át a díjakat.

Eredmények:

Lányok

I. Gyulai Amazonok
II. Kelen SC
III. Szolnok Fanatic

Fiúk

I. Lajosmizse I.
II. Lajosmizse II.
III. Taksony

Felnőttek

I. KDFG
II. Vendéglátós Hairy Legs
III. KNSI Birkózók

Különdíjak

Legjobb kapus
Kovács Lolita Kelen SC
Kis Juhász Ákos Lajosmizse

Legjobb játékos
Pribék Andrea Gyulai Amazonok
Dodó Richárd Lajosmizse

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.