HÍREK  2018. október 17.      171

A 15. Sulibörzét tartották a KMO-ban

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a pályaválaszt segítő börzét a KMO-ban, ahol idén 29 középiskola mutatkozott be. A Sulibörze átfogó képet nyújtott a kerület, de a főváros számos középiskolájának kínálatából is.

A képre kattintva galéria nyílik. (6 kép)

Reggel kilenckor már zsúfolásig megtelt a KMO nagyterme és valamennyi folyosója az idei Sulibörze kiállítóival és az érdeklődőkkel.

Ez már a tizenötödik Sulibörze itt Kispesten a KMO-ban, ahová az előre bejelentkezett érdeklődő kispesti általános iskolásokat, elsősorban a 7-8. osztályokat, pedagógusokat és szülőket vártunk. A hagyományoknak megfelelően a kiállító iskolák, oktatással foglalkozó vállalkozások szórólapokon, interaktívan foglalkozásokon keresztül mutatták be oktatási programjukat, közösségi életüket. Idén színpadi programmal csupán két intézmény jelentkezett – tudtuk meg Markó Mónikától, a KMO munkatársától, aki a bemutatkozó középiskolákat válogatta össze. Markó Mónika kérdésünkre elmondta, idén 29 középiskola bemutatkozott, és csaknem 1000 látogatót vártak. A bemutatkozók csaknem 70 százaléka visszatérő kiállító, ami azt is jelent, hogy a börze hasznos az iskolaválasztás előtt állóknak. Idén újabb három bemutatkozó intézménnyel bővült a kiállítók száma – tette hozzá Markó Mónika.

A kiállítók között most is megtaláltuk a BKV Zrt.-t is, ahol duális képzést kínálnak a gyerekeknek. Ennek lényege, hogy a gyerekek az iskolában szerzett elméleti tudásuk mellé gyakorlati képzést is szerezhetnek, hiszen életszerű, üzemi körülmények között zajló gyakorlati képzést nyújtunk nekik – tudtuk meg a BKV Vasúti Járműjavító Kft. tanműhelyének vezetőjétől. A Kispesten élő Gulyás Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy náluk, a társadalmi felelősségvállalás keretében fontos az utánpótlás-nevelés, így nemcsak a cégnek képeznek fiatalokat. Száz fiatal közül csupán 10 marad a BKV-nál, a többiek pedig az iparban találnak majd maguknak megélhetést. Cégük több mint húsz szakmában képzi az iparban dolgozókat.

A program látogatókért felelős KMO-s munkatársa, Varró Marianna hosszasan sorolta, honnan érkeznek a kiállításra érkező általános iskolások. A kiállítást hosszú előkészítő munka előzte meg, hiszen nemcsak kispesti gyerekeket vártak, hanem jöttek érdeklődők a VI., a IX. és a XVIII. kerületekből is. A torlódások elkerülése miatt a különböző látogatói csoportokat óránkénti beosztásban fogadták a KMO-ban, de volt, aki nem előre, hanem a kiállítás napján jelentkezett csak be.

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.