HÍREK  2018. október 25.      450

Újra kinyitott a Shopmark

Féléves átalakítási munka után ma újra megnyitotta kapuit a kerület kapujában álló 24 000 négyzetméteres bevásárlóközpont, a Shopmark. Magyarországon először valósult meg egy bevásárlóközpont teljes átépítése.

A képre kattintva galéria nyílik. (10 kép)

Czifra Balázs, a Diófa Alapkezelő Zrt. ingatlanbefektetési üzletágának vezetője a ma reggeli megnyitón köszönte meg mindazok munkáját, akik részt vettek Magyarország első újragondolt, újjáépített bevásárlóközpontjának megvalósításában.

Kispest polgármestere arról beszélt, hogy az ikonikus, 21 éves épület az első, amely ilyen módon épült át. „Számunkra azért fontos a bevásárlóközpont, mert a vásárlók döntő többsége kispesti, nem mindegy tehát, hogy milyen arculattal, üzletekkel találkoznak itt” – fogalmazott Gajda Péter.

Beledi Rita, a Shopmark igazgatója lapunknak elmondta, az átalakítási munkák során egyebek mellett a bevásárlóközpont homlokzata, gépészete, térszervezése és a belső kialakítása is megújult, egy közösségi szemléletű, korszerűsített és akadálymentesített épületet nyílt meg a vásárlók előtt, a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal. A főbejáratnál, valamint a külső és a belső parkolóban három kerékpártároló is várja a bringásokat. Megtudtuk, a mintegy 90 üzlethelyiség többsége – köztük a legnagyobbak: Interspar, MediaMarkt, Hervis – már várja a vásárlókat, és a többi üzlet is folyamatosan elfoglalja helyét.

A nyitás jelképező szalagot Gajda Péter, Czifra Balázs, Beledi Rita és Sáray Zoltán, a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. vezérigazgatója vágta át.

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.