HÍREK  2019. november 10.      191

Amikor leomlott a berlini fal

A fal lebontásának 30. évfordulója alkalmából Horváth Péter kispesti fotóművész kiállítása látható a KMO-ban. December 6-ig tekinthetik meg a képeket az érdeklődők. A szombati megnyitón a 100 Folk Celsius egykori gitárosa, Kovács József László zenélt.

A képre kattintva galéria nyílik. (12 kép)

Az 1961-ben kihúzott szögesdrót, majd megépített berlini fal Nyugat-Berlint kerítette be és választotta el Kelet-Berlintől, illetve az NDK területétől. A hidegháború időszakában Európa megosztottságának jelképe volt, 1989. november 9-én kezdték lebontani. Horváth Péter a Képes 7 hetilap munkatársaként ezt a napot örökítette meg fényképezőgépével.

A falon az első repedéseket az 1989-es páneurópai piknik és a magyar határ megnyitása okozták (1989. augusztus 19-én a Fertő-tó mellett úgynevezett páneurópai pikniket rendeztek, és az ideiglenesen megnyitott osztrák-magyar határon több száz NDK-állampolgár átrohant Ausztriába. Szeptember 11-én hivatalosan is megnyílt a magyar határ a keletnémet állampolgárok előtt: néhány nap alatt 12 ezren távoztak Ausztrián át az NSZK-ba, november végéig pedig mintegy 60-70 ezer keletnémet hagyta el az NDK-t Magyarországon keresztül – a Szerk.) – mondta köszöntőjében a Német Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége Kulturális Osztályának vezetője, hozzátéve, hogy ezzel az egységes Európa alapjait is megteremtette Magyarország. Katja Dorrmann beszélt az akkori euforikus hangulatról, és úgy fogalmazott, fontos a fiatalokat emlékeztetni a közös történelemre.

A kiállítást megnyitó Haris László fotóművész arról beszélt, hogy Horváth Péter különleges képalakítási képessége lehetővé tette, hogy a fotók a későbbi nézők, az utókor számára ne csupán dokumentumok legyenek, hanem élvezzék az akkori hangulatot, az örömöt. 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.