PROGRAMAJÁNLÓ  2018. március 23.
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Wekerlei Életfa ünnepe 2018-ban

Március 24-e a Wekerletelep nagy napja lesz. Ezen a napon ünnepelik a wekerleiek, immár tizenegyedik alkalommal a Wekerlei Életfát. Amikor az ember először látja meg a Wekerlei Életfát, az első pillanatban nem is tudja mi az, hiszen ehhez hasonlót még sohasem látott. És mégis, valahogy azt biztosan érzi: ez az alkotás a Wekerléhez tartozik. Igen, ez a szobor a Wekerletelep, a wekerleiek összetartozásának jelképe.

wekerlei eletfa

Társadalmi kezdeményezésből született. Barátok, ismerősök ültek össze esténként egy-egy üveg bor mellett. Volt közöttük művész, népművelő, építész, mérnök, tanár. (ABC-rendben: Csóka Eszter, Fazekas Csaba, Iváncsics László, Romhányi András, Romhányiné Kovács Mária, Somlói Judit, Szebenyi Marianna, Urmai Ungurán László.) Az ő alkotásuk ez a mű. És, amikor elkészült, és felállították, a Wekerle népe azonnal örökbe fogadta azt. Így, hát a wekerleieké. S mindenkié, aki megszerette!

Az elmúlt időszakban a wekerlei nagyrendezvényeken mindig ott volt a tér közepén. 2008-ban a Wekerle Centenárium idején került végleges helyére. Ott áll a Kós Károly tér közepén, hirdetve a Wekerletelep élni akarását. Azóta sok fiatal mátkapár az esküvőt követően, a templomból jövet a Wekerlei Életfához megy és ott fényképezkedik. Az öregek meg-megbámulják, leülnek a kegy közeli padra, a gyerekek pedig játszanak alatta. Volt valaki, aki nemzeti színű szalagot kötött rá. 2016-ban a Wekerlei Életfa – a Kispest Önkormányzata által nyújtott segítségnek köszönhetően – megújult.

A Wekerlei Életfa Ünnepét korábban ősszel tartották. Ám alkotói úgy vélték, hogy a mű gondolatisága jobban illik a megújuláshoz. Ezért a telepen 2011-től kezdve mindig a tavaszi napfordulót követő szombaton ünneplik a Wekerle élniakarását, népének összetartását. Az idei esztendőben különös jelentősége van az örömünnepnek, hiszen a Wekerletelep 2018-ban ünnepli fennállásának 110. évfordulóját.

Szép hagyománya van az ünneplésnek. A telep négy terén fáklyások gyülekeznek, majd a csoportok ének- és zeneszóval vonulnak a Kós Károly térre, ahol kivilágítva várja őket a Wekerlei Életfa. Lesz ünnepi beszéd, ének és zene. Megtudjuk azt is, hogy hány gyermekkel gyarapodott az elmúlt esztendőben a wekerlei közösség. A résztvevők hitet tesznek amellett, hogy megvédik lakóhelyük értékeit. Egy égbe lebegő léggömbbel idén is üzenetet küldenek valakinek. Megkongatják – a csak ilyenkor hallható – szélharangot is. A gyermekek által készített rajzok kiállítása idén ötödször szerepel a programban. Az estet hagyományosan moldvai táncház zárja.

Aki részt szeretne venni a wekerleiek ünnepén, az keresse a csoportvezetőt március 24-én, szombaton 18 órakor
• a Szondi téren (Dvorák Ildikó);
• az Almavirág téren (Szilágyi Szabina);
• az Eperfa téren (Tatai Veronika);
• a Hársfavirág téren (dr. Horváth Judit).
A résztvevők hozzanak magukkal fáklyát! Fáklya – korlátozott számban – bérelhető a gyülekezési helyszínen is. Aki ezt választja, hozzon magával 100-200 Ft-os érméket!
Az a gyermek, aki maga által készített képpel szeretne hozzájárulni az esemény sikeréhez, készítse el rajzát otthon vagy az óvodában, iskolában! Téma: „Legszebb wekerlei élményem.”

Azután menjen el a Wekerlei Életfa Ünnepére 2018. március 24-én 18-20 óra között!
A programnak egyik fénypontja az lesz, amikor a gyerekek a műsorvezető-házigazda kérésére kiviszik a Wekerlei Életfa alá saját képüket és kiállítják azokat.

WTE