ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ   2012. február 13.

Országgyűlési képviselő 2010-2014

Dr. Tarnai Richárd /Fidesz-KDNP/


tarnai richard2013  

 

Születésemtől fogva Kispesten élek, ugyanabban a lakásban, ma már 10 évnyi házasság után népes családommal: feleségemmel, két lányunkkal és két fiunkkal. A mellettünk lévő lakásban élnek szüleim.
Hiszem és vallom: a fejlődés, a változás jó dolog, de csak úgy, ha vannak ezek mellett állandó, stabil, ám mindig megújuló értékeink, mint amilyen a társ, a család, a meggyőződés, a hit.

A wekerlei 3. számú általános iskolába (ma: Kós Károly) jártam, majd a pesti piaristáknál voltam gimnazista. Érettségi után 1 évig önkéntesként tevékenykedtem a Máltai Szeretetszolgálatnál, ahol a délszláv háború kapcsán megrendítő sorsokat láttam: azok a tapasztalatok ma is meghatározzák a mindennapokat. A jogi egyetem utolsó évében Barsiné Pataky Etelka személyi titkáraként betekintést nyertem a parlament működésébe, majd rövid időre ügyészbojtárkodásra adtam a fejem.

2000-ben kért fel Harrach Péter akkori szociális és családügyi miniszter, hogy legyek kabinetjének tagja. Innentől datálódik a szociális kérdésekhez fűződő kapcsolatom, azóta ugyanis elsősorban ezzel a területtel foglalkozom. Pár hónap elteltével a miniszter kabinetfőnöke, majd később kormányzati főtisztviselő lettem. Utóbbiról a 2002-es választást követően lemondtam. Ezt követően 4 éven át a Fidesz országgyűlési frakciója szociális és családügyi kabinetjének kabinettitkára voltam.

2007-től kezdve meghívott előadóként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karának posztgraduális képzésén adom elő a „Szociális jog alapjai” című tárgyat. 2004 óta a Fidesz-KDNP kispesti választókerületi elnöke vagyok, 2006 óta a kispesti önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjeként tevékenykedem, valamint a társadalmi kapcsolatok bizottságában dolgozom.

A 2010-es parlamenti választáson a kerületben élők Kispest országgyűlési képviselőjévé választottak. Emellett az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottságának tagja, valamint az Országgyűlés jegyzője vagyok. 2011-től a Pest Megyei Kormányhivatalt vezetem.