VELÜNK TÖRTÉNT...  2022. május 16.      198
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Boldog születésnapot Wekertem!

A Wekertem története 2021 februárjában kezdődött. Ekkor a Covid-járvány miatt a KMO Művelődési Központ és Könyvtár Wekerlei Kultúrház tagintézménye nem fogadhatott látogatókat.  A kultúrház dolgozói remek ötlettel rukkoltak elő, mellyel nem csak a saját kiskertjüket építették, szépítették, hanem folyamatos online kapcsolatot tudtak tartani látogatóikkal. Hiszen, mit tehet a művelődési ház, ha épp nem művelhet eleget? Természetesen MŰVEL! Ebben az esetben kis kertet, hogy mire az áhított nyitásnak eljön az ideje, addigra saját tervezésű, nevelésű és építésű szépségek várják látogatóikat.

A képre kattintva galéria nyílik. (7 kép)

Ezekkel a szavakkal, és ami még fontosabb, mögötte csupa jószándékú gondolattal indította útjára a közös kertélmény programsorozatot a hosszú évek óta jelentős „Zöld” hagyományokkal rendelkező kultúrház, nem is sejtve, hogy a „kertélmény” szó milyen találóan fejezi ki mindazt, ami ebbe az ötletbe költözött, hiszen még a kiskert nevét is látogatóikkal együtt – online szavazással – döntötték el, így kapta a Wekertem nevet.

A kertecske gyönyörű lett! Telve gyógy- és fűszernövényekkel, paradicsom- és paprikapalántákkal. Olyan szépre sikeredett, hogy a gyerekek kedvéért még egy kerti koboldvároskát is építettek, hogy az számukra is vonzó látvánnyá váljon.

A kertecske egyéves lett, az új, magról nevelt palántákat ismét kiültették, itt volt az idő, hogy látogatóikkal együtt megünnepeljék a kiskertet május 14-én. A rendezvényen kézművesfoglalkozásokon ágyásjelelőket és fűfejeket készíthettek a gyerekek, a nagyobbacskák virágmagokat ültethettek. Felavatták a kert új „lakóját” a komposztáló edényt, melyet az önkormányzat Zöldprogram Irodájától kapott a kultúrház. Volt kedvezményes virág-és palántavásár, nagy népszerűségnek örvendő kisállatsimogató, és ünnepélyes Növényóvoda-megnyitó. Gyakorta előfordul, hogy egy-egy növény nagyon elszaporodik az adott helyen, kivágni sajnáljuk, de a hely szűke miatt mégis rákényszerülhetünk. Ezért hozták létre a Wekertem Növényóvodáját, ahová szívesen várják a gyógy- és fűszernövény palántákat. Ígérik vigyázni fognak rájuk!

A Wekertem kerti party rendezvényen megmutatkozott mindaz, ami a Wekerlei Kultúrházat különlegessé teszi: a szépre, és jóra törekvés, az ökotudatosság és az a közösségi életérzés, ami együttműködésre, közös alkotásra, egymáshoz igazodásra, türelemre késztet, hogy a végére valami értékes születhessen.

Wekerlei Kultúrház

 


Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Népszámlálás
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.