A XIX. kerületi látássérültek Lámpás Klubja a Bajor Gizi Színészmúzeumba látogatott március 26-án.
A tárlatvezetőnk, Szebényi Ágnes színháztörténész és múzeumpedagógus volt. Ágnes speciális módon mutatta be nekünk a reformkortól az 1980-as évek közepéig terjedő színház történetet. El tudta magyarázni a fotókat tökéletes pontossággal úgy, hogy annak minden részletét a teljesen vakok is el tudták képzelni. Arra is felkészült, hogy a kép leírásokat kiegészítse korabeli idézetekkel, levelekkel, kritikákkal, amelyeket a színészek írtak egymásról. A kor hangulata is megelevenedett ezáltal.
Ismereteink nagyon sok információval gazdagodtak, mert amikor egy-egy színháztörténeti témakört megtekintettünk a kiállított dolgok alapján, akkor a témakörhöz kapcsolódó színészek életéről és munkásságárról is nagyon érdekes kiselőadásokat hallhattunk. Ágnes olyan színészek életéről és munkájáról beszélt, akiknek kapcsolatuk volt Bajor Gizi színésznővel.
Hat kiállítóterem van az emeleten, amely a „Kulisszák mögött” című nevet viseli, ezeken keresztül mutatja be a színháztörténet legnagyobb alakjait. A múzeum Bajor Gizi villája volt, amelyet Gobbi Hilda kezdeményezésére 1952-ben alakítottak át, hivatalos neve Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI). Bajor Gizi ott élt férjével, Germán Tibor fül- és gégeorvossal. Bajor Gizi 1928-ban alakíttatta át a jelenlegi múzeumot neobarokk stílusú villává Ország Béla építészmérnök tervei alapján. A színésznő 1933-ban költözött oda Germán Tiborral.
Hallottunk történeteket az operett világáról, a kor táncművészetéről, de a régi nemzeti színházban is jártunk, mert az egyik terem be van rendezve a nemzeti színház stúdiójának. Lehetőségünk volt a színpadra is felmenni, az is egyfajta korabeli hangulatot idézett fel számunkra. A kiállított tárgyak közül szobrokat foghattunk meg, valamint az egyik földszinti teremben megtekinthettünk korabeli színházi jelmezeket és fel is próbálhattuk azokat. Meghallgathattunk olyan effekteket, amelyeket a színpadon használtak az egyes színdarabokhoz, pl. mennydörgést, esőt, szélfújást. Úgy érezhettük magunkat, mintha mi is ott lennénk a színházban és egy színdarabot tekintenénk meg. A vándorszínészet kulisszái mögé is betekintést nyerhettünk, amikor úgy működött a színészet, hogy bárki beállhatott vándor színésznek, nem volt szükség arra, hogy színész legyen az illető.
Köszönetet mondunk Szebényi Ágnesnek, aki a speciális helyzetre való tekintettel úgy készült fel, hogy teljesen hiteles képet tudott adni nekünk látássérülteknek a színháztörténetről úgy, hogy mi is bele tudtuk képzelni magunkat!
Rátóti Krisztina
közösségi civil szervező
