VELÜNK TÖRTÉNT...  2018. május 18.      909
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ez történt a ROMFEL-lel tavasszal

Eseménydús volt és lesz a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület tavaszi „évadja”. A Kispesti Kaszinóban eddig két érdekes beszélgetést szerveztünk, egyet az Amnesty International jogvédő szervezet képviselőjével, Dr. Demeter Áronnal, egyet az Uccu Informális Oktatási Alapítvány vezetőjével és aktivistájával. A májusi klubdélutánunk is különlegesnek ígérkezik: a Nemzeti Gyermekmentő Alapítvánnyal közös szervezésben Kovács Gémes Julianna (a 2017-es X-faktor versenyzője) főszereplésével az arab kultúra kerül majd „emberközelbe”, Repül a varázsszőnyeg című gyermeknapi programunk keretében. A XIX. kerületi Szabó Ervin Könyvtárral közösen író-olvasó találkozót szerveztünk Rostás-Farkas György József Attila-díjas íróval, és megnéztük a Trafóban az „Éljen soká Regina” című különleges produkciót a szomolyai cigány asszonyok előadásában. Május 19-én a Roma Bátorság és Ifjúság napja alkalmából, „271 csillag” címmel rendezett ünnepségen fogunk részt venni a Nemzeti Színházban.

Nagycsütörtöki beszélgetés az Amnesty International munkájáról 

romfel0501

A Romák Felzárkóztatásáért Egyesület márciusi klubdélutánjára dr. Demeter Áron emberjogi szakértőt hívta meg a Kispesti Kaszinóba, hogy beszéljen az Amnesty International tevékenységéről. Az alaphangot Dsida Jenő Nagycsütörtök című versének felolvasása adta meg (Hedrich Natália átélt tolmácsolásában), majd Mohácsi Ágnes bibliaoktató (egyesületünk egyik alapító tagja) idézte fel az Evangélium alapján Jézus Krisztus utolsó estéjét, az alvó tanítványokkal a Gecsemáné kertben, mielőtt „az Emberfia bűnösök kezébe adatik”. A jelenről, a kiszolgáltatott embereknek segítő jogvédő szervezetről szóló beszélgetés jól kapcsolódott az evangéliumok szellemiségéhez, az igazi keresztény gondolkodáshoz, hagyományhoz.
Megtudtuk Demeter Árontól, hogy az Amnesty Internationalt 1961-ben Angliában alapították, amikor egy Peter Benenson nevű jogász kiállt két letartóztatott portugál diák jogaiért. Azóta a világ számos országában harcol az Amnesty a jogsértések ellen, a foglyok kínzása ellen, a nőket ért erőszak ellen? hazánkban szót emelt a miskolci kilakoltatások vagy az iskolai szegregáció ellen (utóbbi törvénytelenségét azóta a Törvényszék is kimondta), támaszt nyújt a bajban lévőknek. A kormányok nem kedvelik az AI-t (mint általában a jogvédő szervezeteket), hiszen a hatalom tevékenységét is korrigálni igyekszik. A pártállami időkben az Amnesty szót emelt például a Mindszenty bíboros elleni eljárás miatt, napjainkban pedig, többek között - a 2015 óta „terrorizmus” vádjával igazságtalanul, nem jogerősen 10, majd 7 évre ítélt - Ahmed Hamedben és Cipruson élő családjában igyekszik a lelket tartani.
Vendégünk egyszerűen, érdekesen, aktuálpolitikai felhangok nélkül mesélt nekünk az Amnesty International emberséges és hasznos munkájáról, a mintegy 30 fős hallgatóság együttérző érdeklődésétől kísérve.

A ROMFEL Egyesület találkozása az UCCU Alapítvánnyal

romfel0502

Április 20-án a Kispesti Kaszinóban tartott klubdélutánunkra az Uccu Informális Oktatási Alapítvány vezetőjét, Szénási Szilviát és egyik önkéntesét, Csanya Ildikót (aki egyébként egyesületünknek, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesületnek egyik alapító tagja) hívtuk meg, hogy meséljenek a munkájukról.
A közvetlen hangulatú beszélgetésen a két rokonszenves és felkészült aktivistától megtudhattuk, hogy az UCCU a maga „nem iskolai” eszközeivel a cigánysággal kapcsolatos előítéletek lebontásában vállal szerepet. Roma fiatalok működtetik önkéntes munkában, akik az őket meghívó iskolákban nyílt légkörű beszélgetéseken teremtenek alkalmat a diákoknak (és tanároknak) a cigánysággal kapcsolatos (általában igen hiányos…) ismereteik bővítésére, a problémák kibeszélésére. A beszélgetéseken kívül igen sikeres helytörténeti sétákat is szerveznek a VIII. kerületben, megismertetve a résztvevőket a Józsefváros történelmi, kulturális érdekességeivel, értékeivel – melyek a hajdan itt élt cigányok értékteremtő múltját is felidézik. Minden iskolának ajánlani tudjuk a programjaikat!

Író-olvasó találkozó Rostás-Farkas György íróval

romfel0503

Április 26-án a kerületi Szabó Ervin Könyvtárral közös szervezésben Indiától hazáig címmel találkozót és könyvbemutatót szerveztünk Rostás-Farkas György József Attila-díjas íróval, a hazai roma kulturális mozgalom egyik elindítójával (akinek munkásságáról ma már az egyik általános iskolai magyar irodalom tankönyv is megemlékezik).
A találkozót Losó Györgyné, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnökének személyes szavai nyitották meg, és adtak bensőséges hangulatot az estének. Zongorán közreműködött Somorjai József zeneszerző, a ROMFEL Egyesület egyik alapítója. Az íróval Vinczek György alpolgármester beszélgetett. Rostás-Farkas György mesélt a családjáról, újkígyósi gyerekkoráról és egykori kispesti jelenlétéről is: az általa alapított és szerkesztett Kethano Drom (Közös út) című folyóirat szerkesztősége évekig a kerületünkben volt. Az író hiteles szavakkal beszélt arról az erős kötődésről, melyet közös hazánk iránt érez cigány emberként. Az író könyveiből felesége, Fialovszky Magdolna olvasott fel. Az élményekkel teli találkozó könyvdedikálással fejeződött be.

Színházlátogatás a Trafóban

Április 30-án a Trafóban játszották az Éljen soká Regina című nagysikerű darabot, melyet a Szívhang néven – roma nőkből alakult – társulat tagjai játszottak. Néhány jegyet sikerült rá kapnunk…
A produkció az ún. „részvételi művészet” jegyében jött létre, ami azt jelenti, hogy az alkotást azok hozták létre (néhány színházi szakember, illetve civil szervezet segítségével), akikről a darab szólt. A szomolyai roma asszonyok, akik saját életükről meséltek – a színpadi jelenlétnek keretet adó – konyhai munkálatok közben, a kerettörténet szerint Regina születésnapjára készülődve. Fő témájuk az anyaság, erről beszélgetve felelevenítik életük fontos eseményeit, a jót és a rosszat egyaránt. Megrázó, olykor kemény történetek hangzanak el, a közönséget szinte sokkolta a beleegyezés nélkül történt sterilizálás miatti kiszolgáltatottság…
A szereplők természetessége, hitelessége és a beszédet meg-megszakító zene is nagy hatással volt a nézőközönségre. Köszönjük Fóti Orsolya rendező-asszisztensnek, hogy ott lehettünk, és a szereplőkkel is válthattunk néhány szót.
Május végére emléktúrát tervezünk a várpalotai Grábler tóhoz, a 2. világháború végén ott kivégzett cigány emberek emlékének adózva; a tragikus esemény felidézésében a gyilkosság helyszínén Harmat József, a „Roma holokauszt a Grabler tónál” című könyv szerzője lesz a segítségünkre. Kitérőt teszünk Csókakőre, Kosztics László cigány faszobrász műhelyébe, és felesége segítségével a gyerekek (és az érdeklődő felnőttek) kézműves foglalkozáson vehetnek részt.

Losó Györgyné, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke