KISPEST DÍSZPOLGÁRAI   2012. április 26.

2000 - Dr. Tábori Sándor

(1929 - 2001)

Putnokon született, közel 60 évesen, 43 évi szolgálat után vonult nyugdíjba a hadseregből. Az Eötvös Lóránd Egyetemen szerzett diplomát. Közel 20 éve a kispesti közélet meghatározó személyisége. Rendkivül aktív résztvevője, szervezője a kertvárosi közmű és útépítéseknek. Önzetlen szervező munkájával, ülnöki és szavazatszámláló bizottsági tevékenységével jelentős ismertséget és elismertséget vívott ki magának. E bizalomnak is köszönhetően alapító tagként vett részt a Kispesti Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Szociális Egyesületének szervező bizottságában, majd a megalakult egyesület elnökeként a szervezet felépítésében. A jelenleg már több mint ezer fős civil szervezet a kispesti nyugdíjasok egyik legfontosabb érdekvédelmi szervezetévé vált. Nevéhez fűződik az egyesület tevékenységéhez kapcsolódó Kispesti Idősekért Alapítvány létrehozása is. Az egyesület elnökeként és az önkormányzat szociális bizottságának tagjaként egyaránt a rászorulók életkörülményeinek, lehetőségeinek javítását szorgalmazta. Az egyesület megalakulása óta ingyenes jogsegélyszolgálattal segíti az elesetteket, nem véletlen tehát, hogy sokan csak úgy hívják, "a kisnyugdíjasok ügyvédje". Szociális és érdekvédő tevékenysége, emberközpontú magatartása mindannyiunk számára példa lehet.

 

Címlap
Önkormányzat
A kerület működése
Ügyintézés
Kispest
Kapcsolat
Választások-szavazások
Intézményi étkezésbefizetés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Archívum
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Hírek
Közlemények
Pályázatok
Programajánló
Adatvédelem
Társadalmi véleményezés
Közérdekű adatok
Ügyfélkapu
Archívum
A kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.