PÁLYÁZATOK ELŐKÉSZÍTÉSE  2016. szeptember 08.

Többfunkciós KRESZ- és közösségi park kialakítása a XIX. kerületben

A 2016. évi Tér-Köz pályázat előkészítése

Budapest Főváros Önkormányzata kerületi önkormányzatok számára ismét meghirdette a Tér-Köz pályázatot. A pályázati kiírás célja, hogy közterületeken és ingatlanokon olyan városmegújító projekteket indítsanak a támogatott pályázók, amelyekben több fejlesztési elem összehangoltan erősíti egymást és a szükséges rekonstrukción túl új használati tartalom is megjelenik az adott területen. A fejlesztésnek igazoltan valós társadalmi igényen kell alapulnia és hiányzó funkciót kell betöltenie. Az alulról jövő kezdeményezéseket, a közösségi tervezést, az ötlet-vagy tervpályázattal indított előkészítést, a differenciált térhasználatot helyezik előtérbe a bírálatnál, és mind a pályázatok előkészítését, mind a lebonyolítást széleskörű együttműködésben kell megvalósítani az érintettekkel.

Az önkormányzat a pályázatra a volt KRESZ park területének megújításával szeretne pályázni (Kosárfonó u. – Vak Bottyán u. – Eötvös u. által határolt terület). A projekt már bizonyos fokú előkészítettséggel rendelkezik, az önkormányzat korábban kérdőíves felmérést végzett és tájépítész hallgatóknak a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen kurzushetet szervezett. Ezen eredményekre támaszkodva készülhet el a pályázat benyújtásához szükséges koncepcióterv a tájépítész hallgatók, a lakosság és a környező intézmények bevonásával. Megvizsgáljuk többek között a KRESZ park funkció visszaállításának lehetőségét, közösségi pihenő terek, ivókút, tematikus játszótér, futókör, kerékpáros szervízpont, felnőtt kültéri fitnesz gépek, kutyafuttató/kutyajátszótér elhelyezését.

A pályát előkészítését, a hozzá kapcsoló rendezvényeket, meghívókat itt folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők.


 

Pihenőparkká alakul a régi KRESZ-park     

Közösségi tervezés a KRESZ-park felújítására - III. forduló   

Folytatódik a régi KRESZ-park közösségi tervezése  

Közösségi tervezés a KRESZ-park felújítására - II. forduló  

Közösségi tervezés a KRESZ-park felújítására  

Tervezzünk közösen közterületet!