HÍREK  2023. március 15.      614
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Megemlékezés a szabadság ünnepén

Hagyományosan a Kossuth-szobor előtt tartotta ’48-as ünnepségét Kispest Önkormányzata. A kerület két országgyűlési képviselője, Dr. Hiller István (MSZP) és Arató Gergely (DK) mellett Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője is jelen volt a rendezvényen.

Megemlékezés a szabadság ünnepén
A képre kattintva galéria nyílik. (37 kép)

A szabadságvágyat, az önrendelkezés iránti elköteleződést hangsúlyozta beszédében az ünnepség szónoka, Varga Attila alpolgármester, aki azt mondta, ennek hangos és jól érthető kimondása történt meg 1848 március 15-én. „Szabadságunkat igazán jól csak együtt tudjuk megélni. Akkor van szabadság egy országban, amikor a közösség együtt tudja gyakorolni a szabadságát. Ezért össze kell fognunk, össze kell kovácsolódnunk, mert nem lehet egymástól elkülönülő szabályokkal egymástól elkülönülő szabadságokat megfogalmazni. Akkor szerencsés egy társadalom, ha egységesen gondolkodik az egyén és az ország szabadságáról. Ha nincs összetartás, ha nincs szolidaritás, ha nincs egymás iránti nyitottság és megértés, akkor elvesztünk, akkor rabbá váltunk.

Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Jókai és Bem nagyon más társadalmi osztályokból érkeztek, nagyon másként látták a világot, mégis, a belső iránytűjük szerint egyként kívánták a változást és egyként harcoltak a szabadságért. Legyenek Ők a jó példa napjainkra is.

Szabadság az, hogy önmagad lehess bárki engedélye nélkül. A szabadság nem szabadosság, nem mások irányítása, hanem önirányítás. Önirányítás, önrendelkezés annak minden felelősségével együtt. A szabadság az önkifejezés, az önállóság, az önálló döntés, a választás lehetősége, amely az egyéni utakat tiszteletben tartja. Akkor lehet valaki szabad, ha képes az önkontrollra, és addig szabad, amíg önrendelkezése van. Amíg más nem korlátozza őt, illetve ő maga sem gátol másokat saját szabadságuk gyakorlásában.

Ha jól körülnézünk, manapság az önrendelkezés korlátozását éljük át nap mint nap, legyen szó az egészségünkről, az oktatásunkról, vagy az önkormányzatainkról. 1848-ra emlékezve nem is gondolnánk mennyire aktuális feladat az önrendelkezésünk, a szabadságunk erősítése, visszaszerzése. A felelős önrendelkezés, a közösségek szabadsága építő, teremtő közege az ország fejlődésének. Amikor kulturális, oktatási, tudományos és szakmai közösségek műhelyeket, egyleteket alkotva tudnak szabadon működni, akkor a szabadság megmutatja teremtő erejét” – fogalmazott.

Varga Attila a szabadság iránti vágy és az összetartás nagyszerű példájaként említette a kispesti Kossuth-szobor felállítását, amely a harmadik volt a mai Budapest területén. Idézte, a szoborbizottság elnökének, Varjú Kálmán képviselőnek a szobor átadásakor, 1911. június 11-én elhangzott mondatait: „Átadom tehát e szobrot Kispest község érdemes bírájának és kérem általa Kispest községét, hogy e szobrot vegye őrizetébe. Őrizze meg és gondozza azt, és kívánom, hogy e szobor örökké hirdetője legyen a hazafiság, a szabadság és a függetlenség eszméjének”.  

Az ünnepség a Szabadságünnep című zenés-táncos irodalmi összeállítással folytatódott, amelyben közreműködtek Egyházi Géza és Robin László színművészek, valamint a Forgatag Művészeti Társaság táncosai. A műsor rendező-koreográfusa Paár Tibor volt.

A március 15-i megemlékezés zárásaként koszorút helyezett el a szobor talapzatán Gajda Péter polgármesterrel közösen a három alpolgármester, Vinczek György, Kertész Csaba, Varga Attila és dr. Benedek-Szabó Andrea aljegyző az önkormányzat képviseletében, valamint Kispest két országgyűlési képviselője, Arató Gergely és Hiller István, továbbá a kerületi kormányhivatal nevében dr. Király Beatrix hivatalvezető és dr. Kosik Rita hivatalvezető-helyettes.

A pártok, egyházak, intézmények, civil szervezetek és nemzetiségek közül koszorúzott: Demokratikus Koalíció Kispesti Szervezete, MSZP Kispesti Szervezete, Jobbik – Konzervatívok Kispesti Szervezete, Párbeszéd Magyarországért Kispesti Szervezete, Momentum Mozgalom Kispesti Szervezete, Polgári Válasz, KDNP Kispesti Szervezete, Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia és a 301. Kazinczy Ferenc Cserkészcsapat, Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség és az Ady Endre Református Általános Iskola és a Szőlőskert Református Óvoda, Kispesti Ifjúsági Önkormányzat, Gazdasági Ellátó Szervezet, Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola, Kispesti Eötvös József Általános Iskola, Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesülete, Nyugdíjas Pedagógusok Egyesülete Kispest, Romák Felzárkóztatásáért Egyesület, Kispesti Nyugdíjasok és Mozgássérültek Klubja, Kispesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat.