HÍREK  2023. május 19.      399
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Tiszteletadás a KMO-nak

Bár az időjárás az ünnepi program átszervezésére kényszerítette a KMO munkatársait, hiszen a várható eső miatt elmaradt a közös városi séta, amelyet a szervezők ígérete szerint ősszel pótolnak majd, az emléktábla-avatásra és néhány emlékezetes programelemre így is sor kerülhetett csütörtökön.

Tiszteletadás a KMO-nak
A képre kattintva galéria nyílik. (23 kép)

Nemcsak pusztán épület a KMO, az itt dolgozóknak köszönhetően lelke is van. Legyen ez a nap a tiszteletadásé és a fogadalomtételé, hogy megőrizzük a KMO-t az elkövetkezendő 100 évben is – fogalmazott köszöntőjében Kispest polgármestere az intézmény falán elhelyezett emléktábla előtt a százéves művelődési ház születésnapi eseménysorozatának részeként tartott ünnepségen csütörtök délután.

A mai nap tisztelgés az elődök előtt, akik lehetővé tették, hogy ma itt álljunk, akik mertek nagyot álmodni, és az álomból egy kulturális tér jött létre. Az akkoriak nem sajnálták a pénzt, a fáradságot, a munkát, ha kellett téglajegyet vettek, ha kellett, két kézzel dolgoztak a közös célért, ezért a HÁZ-ért, hogy legyen otthona a helyi munkásságnak, ha tetszik, a civil életnek – mondta Gajda Péter. A KMO mindig a kerület kulturális életének a centruma volt. Amikor 2005-ben veszélybe került, a kerület akkori vezetése és képviselő-testülete összefogott a megmentéséért, sőt, 2006-ban teljesen, a mai igényeknek megfelelően felújította, és azóta is szolgálja a helyi közösséget – hangsúlyozta a polgármester.

Az önkormányzat ajándékát, az emléktáblát Gajda Péter polgármester, Gábor Ilona, a KMO igazgatója, Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek leplezték le az intézmény homlokzatán.

Az ünnepi műsorban közreműködött Kovács Réka (ének), a Kispesti Szatmári László Alapfokú Művészeti Iskola tanára és növendékei (fuvola), a Kispesti Obsitos Fúvószenekar, a Kispesti Vegyeskar – Gyöngyvirág Kórus, valamint a Shaolin csoport.

Az emléktábla-avató zárásaként Vinczek György alpolgármester köszöntő szavai után a résztvevők levegőbe engedték a KMO emléklufijait.