HÍREK  2024. január 30.      322

Átadták a fotópályázat díjait

A Városi ember és a környezet fotópályázatra beérkezett képekből nyílt kiállítás a Kispesti Városháza Tárlaton. Március 1-jéig láthatók a képek.

Átadták a fotópályázat díjait
A képre kattintva galéria nyílik. (11 kép)

Először 2012-ben írta ki a pályázatot az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága, utoljára pegig a Covid-járvány előtt, 2019-ben láthatták a kispestiek a pályázatra benyújtott képeket a Városháza Tárlaton. Sajnálatos, hogy viszonylag kevesen küldtek be most pályamunkákat, át kell nézni, hogy a pályázati kiírásban van-e hiba vagy a díjazásban – mondta a hétfő délutáni díjátadón és megnyitón Kispest polgármestere a Városháza aulájában. Gajda Péter arról beszélt, hogy ennek a pályázatnak nem mindig az a célja, hogy a kerület szépségeit láttassa meg, vagy azt vetesse észre, hogy milyen szép egy felújított tér, egy felújított ház, egy új játszótér, hanem az is, hogy milyen módon formálja a városi ember saját környezetét, illetve, hogy városi környezetben hogy lehet felfedezni az élő környezetet.

Hozzátette: szeretne arra ösztönözni mindenkit, hogy járjon nyitott szemmel a kerületben, vegye észre a jót és a rosszat is, a rosszat azért, mert abból tudni lehet, mire kell jobban odafigyelnie az önkormányzatnak és mindazoknak, akik itt élnek, azért, hogy a városi környezetet zöldebbé, élhetőbbé, szebbé lehessen varázsolni. Olyanná, amilyennek mi szeretnénk látni Kispestet – hangsúlyozta.

A Városi ember és a környezet fotópályázatot középiskolás és általános iskolai felső tagozatos tanulók számára írja ki a Környezetvédelmi Bizottság minden évben, azzal a céllal, hogy a diákok fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnal a kezükben más szemmel is megfigyeljék környezetüket, ahol élnek, megismerjék az állat- és növényvilágot, és ez ösztönözze őket a természeti és az épített környezet megóvására, védelmére.

Pályázni kizárólag a kerületben készült fotókkal lehet öt kategóriában:
- 1. Ember és a környezet: a kontrasztok vagy a harmónia felfedezése a természet értékei és az ember által alkotott környezet között a kerületben,
- 2. Az élő természet képbe zárt pillanatai: a lakókörnyezetünkben élő állatok vagy növényi különlegességek (kiemelten: méhek, hasznos beporzók, hasznos vagy védett madarak),
- 3. Környezetvédelem: jó és rossz példák bemutatása a kerületben (pld. szelektív hulladékgyűjtés, megújuló energiaforrások, újrahasznosítás)
- 4. A víz az élet forrása: a víz szerepe az életünkben (mit okozhat a víz hiánya; a csapadékvíz hasznosítása a kertekben),
- 5. A természet változása: elsősorban olyan 4-5 képből állós sorozatokat vár a kiíró, melyek egy adott környezeti elem (kertrészlet, fa, cserje, rovarélőhely, stb.) változását mutatja be. 

DÍJAZOTTAK

1. kategória (Ember és a környezet)
1.: Szőke Anna Sára (Kőbányai Szent László Gimnázium 9.d) „Üvegszárny” c. képe
2.: Kósa Bertalan (Trefort Technikum 9.b) „Csikkcsiga” c. képe
3.: Hering Iringó (Kispesti Vass Lajos Általános Iskola 8.a) c. nélküli képe

2. kategória (Az élő természet képbe zárt pillanatai)
1.: Szőke Anna Sára (Kőbányai Szent László Gimnázium 9.d) „Illatok” c. képe
2.: Kósa Bertalan (Trefort Technikum 9.b) „Beporzó” c. képe
3.: Szőke Anna Sára (Kőbányai Szent László Gimnázium 9.d) „Beporzás” c. képe

3. kategória (Környezetvédelem)
1.: Szőke Anna Sára (Kőbányai Szent László Gimnázium 9.d) „Tilosban” c. képe
2.: Ruzsinszki Alex (Kispesti Vass Lajos Általános Iskola 8.a) c. nélküli képe
3.: Licz-Für Domos (Kispesti Vass Lajos Általános Iskola 8.a) c. nélküli képe

4. kategória (A víz az élet forrása)
1.: Kósa Bertalan (Trefort Technikum 9.b) „Tükröződés” c. képe
2.: Nagy Csenge (Kispesti Vass Lajos Általános Iskola 8.a) c. nélküli képe
3.: – nem volt több pályázat

5. kategória (A természet változása)
Nem érkezett pályamű