VELÜNK TÖRTÉNT...  2023. szeptember 07.      434
Figyelem: a cikk archív, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Országos találkozón a Hofherr-Dutra Emléktársaság

Immár 24. alkalommal rendezték meg az Országos Mezőgazdasági Gépésztalálkozót Mezőkövesden, melyen a Hofherr-Dutra Emléktársaság is képviseltette magát.

hoffher-dutra-mezokovesd03

A programok délelőtt a veterán traktorok, motorok, autók, haszonjárművek ünnepélyes városi felvonulásával indultak. A látogatók népes tábora is birtokba vehette a területet és megnézhette a kiállított, beüzemelt és működő gépeket, berendezéseket, kézi és gépi gazdasági eszközöket. Jelentős volt a veterángép gyűjtők szakmai találkozója, konzultációja és ismereteik átadása egymás és az érdeklődők számára.

A Hofherr-Dutra Emléktársaság 2009 óta, mint együttműködő, meghívott vendégként vesz részt ezen a kiemelt országos rendezvényen.

A rendezvény egyik programeleme volt Dr. Stieber József megjelent új könyvének bemutatása. Az érdeklődők meg is vásárolhatták a kiadványt. A társaság emellett a támogatóit is képviselte. A „KISPESTI GÉP ÉS TRAKTORGYÁR GÉPESÍTÉSI ÉS GYÁRTMÁNYFEJLESZTÉSI TÖREKVÉSEI” című kiadvány a Hofherr-Dutra Emléktársaság, a budapesti Tomory Lajos Múzeum, a Budapest XVIII. és XIX. kerületi Önkormányzatok támogatásával és közreműködésével került kiadásra. Megjelenését a veterángép gyűjtők országos várakozása előzte meg. A könyves sátornál az Emléktársaság részéről műszaki és gyártmánytörténeti konzultáció is működött.

hoffher-dutra-mezokovesd02

A Hofherr-Dutra Emléktársaságot, valamint a Budapest XVIII. és XIX. kerületi önkormányzatokat Dr. Stieber József és felesége, Bakonyvári János rendezvényszervezési vezetőségi tag és felesége képviselték.

A rekordlétszámú résztvevő és látogató ismét bizonyította a jeles rendezvény létjogosultságát és sikerességét a magyar gépészek, gépgyűjtők, résztvevők és érdeklődők körében.

Dr. Stieber József
a Hofherr-Dutra Emléktársaság
tiszteletbeli alelnöke

hoffher-dutra-mezokovesd01