Társasházak és lakásszövetkezetek felújításának támogatása 2025-ben

Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete a 2025. évi költségvetésében a Lakóközösségi Felújítási Alap költségvetési előirányzatán 20 millió forint pénzügyi keretet biztosított a társasházi és lakásszövetkezeti ingatlanok felújításához.

A Képviselő-testület a társasházak és lakásszövetkezetek támogatásáról szóló 23/2018. (VII.05.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet, melynek feltételeit a Tulajdonosi Bizottság a 70/2025. (IV.07.) TB határozatával elfogadta.

A Lakóközösségi Felújítási Alap felhasználására vonatkozó rendelkezéseket az alábbi Pályázati Felhívás tartalmazza.

1. Pályázat célja:
Az Önkormányzat kamatmentes, visszatérítendő támogatást nyújt pályázati úton a Budapest XIX. kerületi társas- és szövetkezeti házak felújításának, korszerűsítésének, energetikai korszerűsítésének (továbbiakban: felújítás) elősegítése céljából.

2. A rendelkezésre álló keretösszeg:
A rendelkezésre álló keretösszeg 20 millió forint, amelynek fedezete a Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának 2025. évi költségvetésében előirányzatként szerepel.

3. Pályázók köre:
Pályázatot nyújthatnak be az Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő társasházak és lakásszövetkezetek (továbbiakban: pályázók) az alábbiak együttes fennállása esetén:
a) az épület a pályázat benyújtását megelőzően legalább 10 éve épült, és
b) legalább 4 lakásos lakóépület,

4. Támogatható felújítási munkálatok:
A pályázat útján elnyert pénzösszeg kizárólag a közös tulajdonban lévő épületrészek felújításához, korszerűsítéséhez, különösen az alábbiakban meghatározott munkálatokhoz vehető igénybe:
a) a lakhatást súlyosan nehezítő állapotba került közös tulajdonban lévő épületrészek felújítására;
b) központi gépészeti berendezések és tartozékaik felújítási munkáira;
c) közmű bekötések létesítésére, lakóközösség által üzemeltett nyomvonalas létesítmények felújítására, cseréjére;
d) energetikai korszerűsítésre;
e) nyílászárók felújítására, cseréjére;
f) az épületállomány állagának, környezetvédelmi jellemzőinek, eredeti esztétikai értékének és biztonságának javítása érdekében.

5. Támogatást az alábbi célokra nem lehet igénybe venni:
a) működési, üzemeltetési feladatokra;
b) a Pályázó által korábban igénybe vett, pénzügyi szolgáltató által biztosított termékkel kapcsolatban nyújtott pénzügyi szolgáltatás visszafizetésére.

6. Az elnyerhető támogatás összege:
a) Egy pályázónak legfeljebb a tervezett munka teljes költségének ötven százaléka adható. A támogatási összeg alsó határa 300 000,-Ft, felső határa legfeljebb 5 millió forintig terjedhet.
b) A támogatási összeg közegészségügyi veszélyt okozó műszaki problémák elhárítására irányuló, e pályázati felhívás 4.) c)-f) pontja szerinti pályázat esetén a pályázó által benyújtott várható, tervezett felújítási költség maximum 80%-a.
c) A megítélt támogatást a támogatási szerződés megkötésétől számított legfeljebb 5 év alatt, kamatmentesen, havi egyenlő részletekben kell visszafizetni.
d) A visszafizetés időtartamát elsősorban a támogatási összeg határozza meg, de a havi törlesztő részlet nem lehet kevesebb 5.000 Ft.-nál.
e) A támogatás átutalása a pályázat szakmai és műszaki bírálatát követően a támogatási szerződésben foglalt feltételek szerint, előfinanszírozásos formában történik.
f) Amennyiben a felújítási számla végösszege a benyújtott költségvetésnél kisebb lesz a támogatás mértékét is arányosan csökkenteni kell, illetve a támogatásban részesült pályázót visszafizetési kötelezettség terheli.
g) A pályázaton elnyert támogatás a fentiekben meghatározott munkák kivitelezési és lebonyolítási közvetlen költségeire (tervezés, szakértői díjjak, kivitelezés, műszaki ellenőr díja) használható fel, ettől eltérni csak a kiíró engedélyével lehet.
h) A pályázat benyújtása előtt elkészült munkákra támogatás nem biztosítható.
i) A pályázat benyújtását követően, a pályázatban megjelölt támogatási célok szerinti munkálatok megkezdhetők a pályázó felelősségére.

7. A pályázat benyújtásának feltételei:
Pályázatot csak a kiíró által közzétett pályázati felhívásban szereplő feltételekkel és az ahhoz tartozó 1-11. számú nyomtatványokon, továbbá a szükséges dokumentumokkal lehet benyújtani.

8. A kiíró által szükségesnek tartott és elvárt nyilatkozatok, igazolások mintáit, illetve a pályázathoz csatolni szükséges mellékleteket.
a) A pályázatot a jelen pályázati felhívás 1. mellékleteként rendszeresített PÁLYÁZATI ADATLAPON kell benyújtani. Az adatlaphoz csatolni kell társasházak, vagy lakásszövetkezetek esetén a hatályos alapító okiratot, továbbá azt a közgyűlési határozatot, amelyben a pályázaton történő részvételről döntenek, illetve a pályázatot benyújtó képviselő (kapcsolattartó) meghatalmazását a pályázat benyújtására;
b) a pályázatban megjelölt támogatási célhoz kapcsolódó közgyűlési határozat(ok), illetve jegyzőkönyv(ek) másolatát, továbbá a közgyűlés által elfogadott tételes költségvetést (ha megoldható Terc formátumban, azaz anyag-, és munkadíj megjelöléssel, munkanem összesítővel, rövid műszaki leírás a tervezett munkáról);
c) a pályázatban megjelölt támogatási célhoz kapcsolódó pénzügyi fedezetet igazoló banki igazolást, illetve a költségvetés elfogadásáról, illetve azon belül az önrész biztosításáról szóló közgyűlési határozat(ok), illetve jegyzőkönyv(ek) másolatát;
d) a tervezett felújítási munkák műszaki tervdokumentációját;
da) Bejelentés köteles munkák esetében a jóváhagyást igazoló dokumentum megléte a tervezett felújítási munkák vonatkozásában és a munkák műszaki tervdokumentációja a pályázat benyújtásának időpontjában a pályázó rendelkezésére áll;
db) Bejelentési eljárás nélkül végezhető munkák esetében a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet szerinti Főépítészi konzultációról készült emlékeztető a munkák műszaki dokumentációjában foglalt, tervezett tevékenységek megfelelőségéről;
e) Csatolni kell továbbá a pályázathoz azt/azokat a közgyűlési döntést/döntéseket, amelyekben
- a tervezett felújítási munkákra vonatkozóan döntöttek;
- a kivitelező kiválasztásáról döntöttek, illetve az elfogadott ajánlat bruttó összegéről szóló döntést;
- a pályázó nevében a munka átvételére jogosult személyről döntöttek;
- a műszaki ellenőr személyére vonatkozó döntést meghozták (ha műszaki ellenőr alkalmazása szükséges).
f) A pályázathoz csatolni kell még:
- a tervezett beruházás várható ütemezésének rövid, szöveges bemutatását,
- a szakági műszaki ellenőr jogosultsági dokumentumának másolatát,
- a tervezett felújítási munka elvégzéséhez szükséges esetleges szakvélemények, jogosultságok, hatósági engedélyek másolatát,
- tartószerkezetet érintő felújítási munka esetében statikai szakvélemény másolatát,
- bejelentés köteles felújítási munka esetében a jóváhagyást igazoló dokumentum hiteles másolatát,
- bejelentési eljárás nélkül végezhető munkák esetében a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet szerinti Főépítészi konzultációról készült emlékeztetőt,
- engedélyköteles felújítási munka esetében az építési engedély hiteles másolatát,
- homlokzati hőszigetelés esetén a tervező által dokumentált felújítás előtti „U” értékekről szóló jegyzőkönyvet,
- két hétnél nem régebbi bankszámla-igazolást, vagy fedezetigazolást a társasház nevére szóló és a felújítás céljára elkülönített összegéről,
- a pályázói nyilatkozat aláírt példányát (pályázati felhívás 2. sz. melléklete, formanyomtatvány)
- az azonnali beszedési megbízásra vonatkozó „Felhatalmazó levél”, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum (Összesen 2 db eredeti példány beadása szükséges. (pályázati felhívás 3. sz. melléklete, formanyomtatvány),
- az átláthatósági nyilatkozat aláírt példányát (4. számú melléklet formanyomtatvány)
- az összeférhetetlenségi nyilatkozat aláírt példányát (5. számú melléklet formanyomtatvány)
- A pályázati dokumentációt összefoglaló, a külön-külön számozott dokumentumokat felsoroló tartalomjegyzéket.
g) A pályázat benyújtása díjtalan.

9. Hiánypótlás
A formailag nem megfelelő (adatlap és az 1-11. számú kitöltetlen mellékletek), vagy valótlan adattartalommal bíró adatlap esetén hiánypótlásra nincs lehetőség.
A szabályosan benyújtott, viszont hiányos pályázat esetén egy alkalommal lehetőség nyílik a hiánypótlásra a Vagyongazdálkodási Iroda közreműködésével.

10. A pályázatok benyújtásának és elbírálásának módja és határideje:
A pályázatot egy eredeti és kettő másolati példányban papír alapon, külön-külön spirálozva, összefűzve, zárt borítékban legkésőbb 2025. június 26. (csütörtök) 12.00 óráig kell benyújtani Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata (1195 Budapest, Városház tér 18-20.) számára
- személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási idejében (hétfő: 14-17 óráig, vagy szerda 8-16 óráig) az ügyfélszolgálati portán átvételi elismervény ellenében,
vagy
- postai úton a Hivatal címére címezve (Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) A postai úton küldött pályázatoknak a határidőig be kell érkezniük.
A borítékra kérjük, írják rá:
„TÁRSASHÁZAK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK FELÚJÍTÁSA 2025”

11. A pályázatok elbírálása:
a) A támogatás odaítéléséről, illetve a támogatás mértékérő a Tulajdonosi Bizottság határozattal dönt.
b) A pályázat elbírálásáról hozott döntés ellen nincs helye fellebbezésnek.
c) A pályázatok elbírálása folyamatos, de legkésőbb a pályázat benyújtási határidejének lejártát követő 60 napon belül várható.
d) A megítélt támogatás kifizetésének összegéről, feltételeiről, a visszafizetés módjáról az Önkormányzat a döntés alapján támogatási szerződést köt.
e) A támogatási szerződés előkészítése az Önkormányzat feladata. Az Önkormányzat a 2 és 5 millió forint közötti összeget elérő támogatási szerződések esetén előírja az adott szerződés közokiratba foglalásának szükségességét, amelynek költsége kiírót terheli.
f) Amennyiben a Lakóközösségi Felújítási Alapban elkülönített keretösszeg valamennyi érvényes és elbírálható pályázat támogatására nem elegendő, akkor beérkezési sorrend szerint a keretösszegen felül beérkezett pályázatok visszautasításra kerülnek.
g) Amennyiben a pályázói nyilatkozatban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak, akkor a pályázat további értékelés nélkül elutasításra kerül.

12. Az Önkormányzat nem köt támogatási szerződést:
A jogszabályokban meghatározott eseteken túl nem köthető támogatási szerződés olyan ingatlanra, illetve jogi személlyel,
a) akinek lejárt, 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása van, a köztartozás megfizetéséig;
b) akinek az Önkormányzattal szemben fennálló lejárt tartozása van, a tartozás megfizetéséig;
c) aki az Önkormányzat által korábban nyújtott támogatással nem számolt el, az elszámolás teljesítéséig;
d) aki csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt áll, e) ahol bejelentés nélkül, vagy a bejelentést jóváhagyó dokumentumtól eltérő tevékenység zajlik, vagy településképi kötelezés van folyamatban;
e) ahol a közterület eredeti állapottól eltérő a rendeltetésszerű használatot zavaró átalakítása történt.

13. A pályázatok elszámolási rendje:
a) A támogatás kifizetése a pályázati felhívásban meghatározott szabályok szerint, a kiíró által jóváhagyott támogatási célra megkötött támogatási szerződésben szereplő feltételek alapján történik.
b) Pályázó a támogatási összeget kizárólag a támogatási szerződésben megjelölt célokra fordíthatja; köteles a támogatási összeget hatékonyan, költségtakarékosan, a támogatott célok megvalósítása érdekében felhasználni.
c) Kiíró jogosult a támogatás felhasználását bármikor ellenőrizni, ennek során az ellenőrzéshez szükséges adatokat bekérni, illetve helyszíni ellenőrzést tartani. Pályázó köteles az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a vonatkozó pénzügyi, számviteli, leltári, valamint a felhasználásra vonatkozó egyéb nyilvántartásokat az ellenőrzést végző személy részére a vizsgálat céljából rendelkezésre bocsátani.
d) Pályázó köteles a támogatási összeg felhasználására vonatkozó dokumentumokat elkülönítetten kezelni, és azokat az elszámolási határidőt követő 5 évig teljes körűen megőrizni.
e) A támogatás jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása, továbbá a támogatási szerződéstől történő elállás, annak felmondása esetén a pályázónak a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét a támogatás folyósításától számított, a polgári törvénykönyvről szóló törvény szerinti kamatokkal együtt a kiíró részére vissza kell fizetni, az erre vonatkozó felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül.
f) Szerződésszegés esetén a kiíró a pályázót legfeljebb három évre kizárhatja az Önkormányzat által biztosított támogatási lehetőségekből.

14. A pályázat elszámolásának kötelező tartalmi elemei:
a) műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv és mellékletei, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum (pályázati felhívás 6. melléklete);
b) felelős műszaki vezetői nyilatkozat, vagy azzal azonos adattartalommal saját
dokumentum (pályázati felhívás 7. melléklete);
c) műszaki ellenőri nyilatkozat, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum (pályázati felhívás 8. melléklete);
d) nyilatkozat építési területen keletkezett veszélyes és nem veszélyes építési, bontási hulladék mennyiségéről, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum (pályázati felhívás 9. melléklete);
e) hulladék átvételi-befogadási nyilatkozat, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum (pályázati felhívás 10. melléklete)
f) pénzügyi és szakmai beszámoló tartalmi kellékei című dokumentum, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum (pályázati felhívás 11. sz. melléklete, formanyomtatvány)
g) homlokzati hőszigetelés esetén a tervező által dokumentált felújítás utáni „U” értékekről szóló jegyzőkönyvet, vagy azzal azonos adattartalommal saját dokumentum.

15. A pályázathoz tartozó tájékoztató és jelentkezési lap átvételének helye, időpontja, módja:
A részletes pályázati kiírás és mellékletei 2025. április 14. napja 14 órától beszerezhetők személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási idejében (hétfő: 14-17 óráig, vagy szerda 8-16 óráig) az ügyfélszolgálati portán.

Tájékoztatás, információ:
telefonon: +36 1 347 4500/583 mellék;
e-mail-cím: vagyongazdalkodas@kispest.hu.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS - aláírt (pdf)

Mellékletek:
1. melléklet – Pályázati adatlap,
2. melléklet – Pályázói nyilatkozat,
3. melléklet – Felhatalmazó levél azonnali beszedési megbízásra,
4. melléklet – Átláthatósági nyilatkozat,
5. melléklet – Összeférhetetlenségi nyilatkozat,
6. melléklet – Műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv,
7. melléklet – Felelős műszaki vezetői nyilatkozat,
8. melléklet – Felelős műszaki ellenőri nyilatkozat,
9. melléklet – Nyilatkozat hulladék mennyiségéről,
10. melléklet – Nyilatkozat hulladék befogadásáról/újrahasznosításáról,
11. melléklet – Pénzügyi és szakmai beszámoló nyomtatvány.

panelhaz