A Bringázz a munkába! program keretében reggelivel és ajándékokkal várta a munkába és iskolába kerékpározókat az önkormányzat ma reggel a Shopmark előtt.
Mint az ilyen alkalmakkor megszokott, folyamatosan érkeztek a Shopmark előtti sátorhoz a kerékpárosok, kicsik és nagyok, reggelizni, beszélgetni, regisztráltatni a bringát a kerületi rendőrség munkatársaival és kitölteni egy kérdőívet a kerékpározási szokásokról. Ez utóbbi a nemrég elrajtolt kerékpáros fejlesztési projekt miatt is fontos a kerület számára.
Varga Attila alpolgármestertől megtudtuk: a projekt részeként már kerületszerte sok helyen állnak a kerékpártámaszok, a folytatásban a Hunyadi utcában – az Ady Endre út és a Zalaegerszeg utca között – kerékpársávokat alakítanak ki. Az Üllői úton a Corvin körút és Jahn Ferenc utca között pedig kerékpársávok, valamint kerékpárutak lesznek. Ezeknek köszönhetően új kerékpáros-kapcsolatok jönnek létre a kerületen belül. Elsősorban a lakótelepi részeken kialakítanak még 40 kerékpártárolót, ezekbe tárolónként 2 kerékpárt lehet elhelyezni. A boxok zárhatóak lesznek, használatukra pályázni tudnak majd a kispestiek.
A Bringás reggeliket szervező Váradi-Fekete Petra elmondta lapunknak: az önkormányzat 2009-ben csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub kampányához, azóta minden évben időjárástól függetlenül két alkalommal tart Bringás reggelit a kerékpárral közlekedőknek. Ezek a rendezvények kötetlen módon hívják fel a figyelmet a kerékpáros és a közösségi közlekedés fontosságára, ezért is kedvelik az itt élő bringásoknak, mindig sokan jönnek rá, még rosszabb időben is.