HÍREK  2024. június 30.      347

Holokauszt 80 – Megemlékezéseket tartottak az évforduló alkalmából

Az önkormányzat 2009-ben nyilvánította június 30-át, a kispesti zsidóság deportálásának napját, gyásznappá. 1944-ben ezen a napon csendőri felügyelet mellett mintegy 3500 kispesti zsidót szállítottak el marhavagonokban a vasútállomásról a monori téglagyárba, majd onnan az auschwitzi haláltáborba. A 80. évfordulón önkormányzati rendezvénysorozat tiszteleg emlékük és az 1944. november 15-én deportál kispesti roma áldozatok emléke előtt. A program a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) kispesti csoportja, a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (ROMFEL), a Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kispesti gyülekezetének együttműködésében valósul meg.

Holokauszt 80 – Megemlékezéseket tartottak az évforduló alkalmából
A képre kattintva galéria nyílik. (34 kép)

A csütörtök délutáni-esti emlékséta azokat a közösségi helyek érintette, amelyeket a kispesti zsidóság már a település megalakulásától, majd várossá válástól egészen 1944 tavaszáig-nyaráig használt, ahol közösségi életet élt. A sétát Siklós Zsuzsanna történész, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője kalauzolta végig az érdeklődőket. A pontokon QR-kódon keresztül érhetők el az információk.

Az első emlékpont a Kispesti Egészségügyi Intézet Petőfi utcai bejáratánál található. Ezen a területen épült fel 1909-ben a zsinagóga, amelyet 1944 májusában zártak be. A háború után nem építették újjá, majd a telken 1951-ban felépítették a szakrendelőt. A séta első állomásán Breuer Ábrahám és Győrffy Gergely hegedűművész előadták a Szól a kakas már… kezdetű dalt.

űA második emlékpont a Templom téri II. világháborús emlékmű. Az áldozatok, katonák, polgári lakosság emlékét megformáló kőtömb kettéhasításával az alkotó a koncentrációs táborokban elpusztult zsidóság előtt is fejet hajt. A széthasadt fekete márványtáblák közé illesztett bronz madarak a szabadság jelképei (a mű Péterfy László alkotása).

A harmadik emlékpont a Nagyboldogasszony katolikus templom előtt található ugyancsak a Templom téren. Tomori János káplán a templom melletti plébánián bújtatta 1944. október 16. és 1945. január 26. között barátját, a világhírű operaénekest, Székely Mihályt. Kispesten a keresztény egyházak lehetőségeikhez mérten segítettek az üldözött zsidóságnak. A katolikus egyház százhetvenhét keresztlevelet állított ki, amelyet a „megtértek anyakönyvébe” vezettek be. Itt Rácz László adott elő két dalt gitáron.
A negyedik emlékpont a József Attila és a Kisfaludy utca kereszteződésénél van, az itteni telkeken állt az első hitközségi iroda, és itt volt a zsidó iskola is. Az iskola 1922-től fogadta a tanulókat, a tanítás 1944. március 31-én szűnt meg. 1948-tól imaházként működött 1980-ig.

Az ötödik emlékpont a Kossuth Lajos utcai mentőállomás, a Mentőegyesület egykori székháza falán található. 1924-től működött, a fiatal orvosok itt szereztek gyakorlatot. Az épület falán 1946-ban elhelyezett táblán a mártírhalált halt orvosok és gyógyszerészek nevei olvashatók.

Az emlékezet pontjai - Holokauszt 80 Kispest (pdf) 

Péntek délelőtt a Kispesti zsidó temetőben lévő emlékhelyen folytatódott a rendezvény. A ravatalozót az önkormányzat segítségével a Budapesti Zsidó Hitközösség újította fel az az évfordulóra. Totha Péter Joel, a dél-pesti körzet rabbija az Auschwitzot túlélt nagyapja személyes emlékeit osztotta meg az ottani szörnyűségről.
„Kedves emlékezők, kedves barátaim! Minden emberben mélyen gyökeredzik az a meggyőződés, hogy az életnek igazságosnak kell lenni. Az az érzés, hogy az ártatlan embereket valamikor kárpótolják a szenvedéseikért, a vétkesek pedig megbűnhődnek. Akárhogy is próbáljuk megfogalmazni, a holokauszt füstje hosszú, sötét csíkot húzott Európa fölé, és ebben a kénes fényben a történetek újra mondták a kőbe vésett szavakat, életre keltették az emberi szenvedésről szóló passiójátékot” – fogalmazott a rabbi.

Holokauszt 80 – Megemlékezéseket tartottak az évforduló alkalmából
A képre kattintva galéria nyílik. (30 kép)

Idézte a Holokauszt-túlélő Edith Eva Eger gondolatait is: „Emlékszem, sokszor mondta azt a tánctanárom, hogy az emberi életben majd minden elragadtatás belülről fakad. Sosem tudtam, mit ért ezalatt, egészen Auschwitzig. Testvéremmel csak bámultuk az épület tetején lévő kéményt, amely elnyelte anyánkat. A lélek sohasem hal meg, mindig ezt mondta nekünk. Most úgy kapaszkodtunk ezekbe a szavakba, mint az utolsó szalmaszálban, a szakadék szélén, amely talán összeköt a normalitás illúziójával, de sokkos állapotban vagyunk. Megdermedten nem bírunk a felfoghatatlanra gondolni, amelyek most történnek, és amelyek már megtörténtek. Nem bírom magam elé képzelni, hogy anyámat a lángok emésztették el, nem tudom elfogadni, hogy végleg elment és képtelen vagyok megkérdezni, hogy miért. Még gyászolni sem tudok. Minden figyelmemet felemészti, hogy túléljem a következő pillanatot, a következő lélegzetvételt.”

Beszéde végén arról beszélt Totha Péter Joel, hogy „mi zsidók ezért is emeljük fel szívünket az éghez, és fohászkodunk a mindenség alkotójához, aki a magasságban lakozik, hogy hadd találjanak békét és nyugalmat drága zsidó testvéreim. Ezért mondjuk el emlékezéssel a világnak évről évre, minden alkalommal, hogy az elveszett zsidó szerettünk képe örök emlékként ég a szívünkben és a lelkünkben, és sokszor ez a tűz táplálja, hogy ne lehessen és ne legyen többé helye az antiszemitizmusnak a világban.”

Az emlékhelyen Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterek helyezték el az önkormányzat koszorúját. Együtt koszorúzott Losó Györgyné, a ROMFEL vezetője és Király Béláné Kósa Zsuzsanna, a MEASZ elnöke.

A pénteki rendezvény a hatodik emlékponton ért véget. A kispesti vasútállomáson terelték marhavagonokba az embereket, innen szállították tovább őket Monorra.

Vinczek György alpolgármester beszédében a felelős gondolkodásra, az emberek közötti együttműködés szükségességére, a lelki békére, az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, azért, hogy ne ismétlődhessenek me] a hasonló szörnyűségek a világban. A megemlékezés üzenet a társadalomnak, hogy minél több olyan közösség, város legyen, amely megpróbálja az emberek többségét erre a gondolatra ráébreszteni – fogalmazott.

Klacsmann Borbála Holokauszt-kutató történész a korról, a zsidótörvényekről és azokról az eseményekről beszélt, amelyek eredményeként „1944. július 8-ig a magyar közigazgatás 440 ezer embert, a teljes vidéki zsidóságot deportálta Auschwitz-Birkenauba, így csak a fővárosi zsidók, illetve a munkaszolgálatos zsidó férfiak kerülték el a sorsot. A magyar holokauszt áldozatainak számát 500-550 ezerre tehetjük.” Kispesti túlélők visszaemlékezéseiből idézett, mert mint hangsúlyozta, a számok alapján „nem foghatjuk fel a tragédia emberi dimenzióit, csak akkor, ha meghallgatjuk, mit mesélnek a túlélők.”

Végezetül elmondta: Adolf Eichmann „keze alá dolgozott az országban, több százezer hivatalnok, csendőr, rendőr, vasutas, orvos és bába. A kezük alá dolgozott sok százezer vagy inkább millió nem zsidó civil, akik feljelentették zsidó szomszédaikat, kiigényelték bútoraikat, otthonaikat, átvették a zsidó ügyvédek, orvosok praxisait, kifosztották a hátrahagyott zsidó házakat és a kiürített gettókat és minden empátiát nélkülözve nézték végig a deportálást. Továbbá a kezük alá dolgozott mindaz a sok millió nem zsidó, aki csak elfordította a fejét, és nem vett tudomást arról, hogy mi zajlik az országban, nem állt ki az üldözöttekért. Olyan társadalomban ugyanis, ahol népirtás zajlik, senki nem maradhat kívülálló. Ez a holokauszt nagy tanulsága a mai társadalom számára, a felelősség mindenkié.”

„Nem mehetünk el a kirekesztés, gyűlöletkeltés mellett, szó nélkül, mert felelősek vagyunk egymásért. Forduljunk egymás felé empátiával, megértéssel, türelemmel, ne hagyjuk, hogy a propaganda, a könnyen emészthető ellenségképek határozzák meg, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz” – hangsúlyozta.

A deportáltaknak emléket állító táblát Gajda Péter polgármester és Siklós Zsuzsanna, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője avatta fel. Koszorút helyezett el az emléktábla alatt az önkormányzat képviseletében Gajda Péter, Vinczek György és Varga Attila alpolgármester, valamint Losó Györgyné a ROMFEL és Király Béláné Kósa Zsuzsanna a MEASZ nevében.

Holokauszt 80 – Megemlékezéseket tartottak az évforduló alkalmából
A képre kattintva galéria nyílik. (32 kép)

Mata András zenész előadásában Cigány siratóval vette kezdetét a kispesti Holokauszt 80 emlékezés-sorozat záróeseménye a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) Fő utcai Méltóság Napja Temploma előtt szombaton. Ez a program a roma holokauszt áldozatainak emléke előtti tisztelgés volt: a Karaván Színház versmondói, Bakondi Jázmin és Fenyvesi Krisztina annak az 57, eddig beazonosított kispesti cigány embernek a nevét olvasták fel, akik odavesztek a haláltáborokban.

Vinczek György alpolgármester arról beszélt köszöntőjében, hogy nem szabad tétlenül nézni mások megalázását, majd kiirtását. A belső lelki békéjét kell megteremtenie mindenkinek, ezt kell sugároznia az embernek, és tettekkel is a békét kell akarni, hogy ne következhessenek be hasonló szörnyűségek.
A roma holokauszt áldozatainak emléket állító táblát a templom falán az alpolgármester és Losó Györgyné, a ROMFEL elnöke avatta fel.

Iványi Miklós az emléktáblát és a teljes emlékezés-sorozatot áldotta meg. Elmondta: a cigányságot soha nem fogadta be a többségi társadalom, mindig marginalizálta, és mindig sanda szemmel nézte őket. A MET lelkésze a 80. zsoltárból olvasott fel. Felidézte Totha Péter Joel pénteki beszédét, „aki azt a kérdést feszegette, hogy vajon mi az, ami miatt ez történhetett a zsidósággal, és abban reménykedett, hogy az örökkévaló szárnyai alatt találnak békességre, de ez a kérdés nyitva maradt a miért.” Kitért Vinczek György gondolataira is, aki arról beszélt, hogy „nem olyan béke az, amiben mi reménykedünk, amit ez a világ, ez a társadalom adni akar, hanem egy másfajta békesség, ami csak akkor lehet a miénk, ha önmagunkkal szembenézünk, magunkba nézünk, és magunkban kezdjük el a változást, akkor van értelme békéről beszélni.

Hangsúlyozta: „ez a tábla legyen felkiáltójel, legyen jele ennek a városrésznek, hogy itt olyanok élnek, akik szemében mindenki egyenlő és mindenki azonos méltóságú, és nem lehet kirekeszteni, mert más a bőrszíne, vagy más a nemi identitása, más a vallása, és esetleg bizonyos kérdésekben másról gondolkodik.”

Az emléktábla előtt az önkormányzat képviseletében Vinczek György, a ROMFEL nevében Losó Györgyné és Rostás Mária, a MEASZ nevében Király Béláné Kósa Zsuzsanna, a MET képviseletében Iványi Miklós hajtott fejet.

Az ünnepség a templomban folytatódott: Losó Györgyné az emlékezés fontosságáról beszélt, majd a Nemzetközi cigány himnusz hangzott el Mata András előadásában, melynek szövegét Albrecht Nikol mondta el magyarul. Bakondi Jázmin és Fenyvesi Krisztina tolmácsolásában hangzott el Choli Daróczi József Elvitték a cigányokat című verse. Landauer Attila kisebbségkutató a cigány holokausztról és kispesti vonatkozásáról beszélt. Elmondta: kutatásai alapján jelenleg 1475 olyan cigány emberről tudni, akiket Magyarországról hurcoltak el koncentrációs táborba, közülük 446-an biztosan meghaltak. Jelen tudás szerint a legtöbb cigány embert Kispestről vitték el.

A folytatásban előbb Végh Lajos képzőművész Mentem-mentem úttalan utakon című holokauszt homokanimációját, majd Daróczi Ágnesnek a kispesti Rostás Jánosnéval készített filminterjúját láthatta a közönség. A program és a Holokauszt 80 kispesti emlékezés-sorozat személyes, családi történetekkel ért véget.